Társalgó – Gaál Tamás rovata


Vannak olyan színészek, akik tehetségüket hamar megvillantják, de sokukból sohasem lesz állócsillag. Beszélgetőtársam az ellenkező utat járja be. Fokról fokra, lépésről lépésre haladva egyre nagyobb és nehezebb szerepeket játszik el, kitűnően. Vendégünk Balogh Erika, a Kecskeméti Katona József Színház művésze.

- A főiskolán a legendás Kazimír-osztályba jártál Lang Györgyivel, Kubik Annával, Forgács Péterrel, Incze Józseffel, Kulka Jánossal, Újvári Zoltánnal. Milyen emléket őrzöl magadban erről a négy esztendőről?
- Kétoldalú élményt. Otthon, vidéken én ugyanis elkényeztetett kislány voltam, és az új helyzetben nagyon nehezen éltem meg az egyedüllétet. Tanácstalan voltam, nem tudtam a viselkedési formákat, három évig nem igazán éreztem jól magam, csak az utolsó évben találtam meg a helyemet. Hihetetlen erős közösséget alkottunk, Kazimír Károly csodálatos osztályfőnök volt, anyagilag is támogatta a rászorulókat.
- A diploma után ebből a csapatból páran a Thália Színházba szerződtetek - itt volt igazgató Kazimír, Mennyire változott meg az életed?
- Jó helyzetbe kerültem, azonnal főszerepeket játszhattam, évekig havi 38 előadásom volt. Azt a mai szemmel látom, hogy szakmailag rendkívül rossz helyzetbe kerültem, mivel igazgatómat abban az időben leírták. Ahelyett, hogy váltottam volna, mint egy kis királylány pislogtam a kék szemeimmel.
- Mit éreztél, amikor 15 év után megszűnt a színház, az állandó társulat?
- Abba akartam hagyni a pályát, nem azért, mert a színház megszűnt, hanem mert idős, neves kollégák úgy kerültek az utcára, hogy senki még csak a szavát sem emelte föl értük.
- Ez után öt évig szabadúsztál, ami szerintem hasznodra vált. Ebben a periódusban Mastrosimone Az erőszak határai című drámájában nyújtottál emlékezetes alakítást.
- Karinthy Márton hívott saját színházába erre a szerepre, ami akkor nagyon jól jött nekem, Olyan színészekkel játszottam, akik visszaadták a hitet, hogy mégis érdemes ezt csinálni. Ezután még több sikeres előadás részese lehettem.
- 1998-ban szerződtél Kecskemétre. Igazán hűséges típus vagy, pályádon ez a második társulat.
- Bodolay Géza látott Az erőszak határaiban, és azt mondta, ha valaha saját színháza lesz, az
elsők között szerződtet. Ez a színház olyan szakmai rangot vívott ki magának, hogy kollégák kérdezik, miként tudnának hozzánk kerülni.
- Az elmúlt egy év díjesőt hozott szá­modra. Az évad színésznője, kritikusok díja, POSZT, Jászai­díj, Súgó Csiga Díj. Minek tulajdonítod, hogy csak most gondoltak rád az elismerést osztók?
- Igazgatóm, Bodolay Géza tette lehetővé, hogy együtt dolgozzak Zsótér Sándorral. Az Adriana Lecouvriere című előadásunk hozta meg a díjakat, amit 28 év után szakmai nyugdíjasként vehettem át. A Súgó Csiga Díjnak azért örültem, mert ott voltak a gálán, akiknek köszönhettem az elismerést. Tudtommal még vidéken játszó színész nem kapott csigát.
- A színészlexikon tanúsága szerint a színművészetin óraadó tanár voltál. Mit oktattál?
- Korábban lovaglást tanítottam a hallgatóknak, és remélem, hogy a jövőben megint lesz rálehetőségem.
- Nézőként gyakran találkozunk. Mi alapján választasz előadást?
- Vagy olyan kollégát akarok megnézni, aki szívügyem, vagy olyan rendezőt, akinek a munkájára kíváncsi vagyok.
- Igazi sportladyként síelsz, motorozol, vívsz, úszol, lovagolsz, Balatonföldváron vitorlázol. Ez lesz a nyári programod, vagy netán dolgozol is?
- Rengeteg szinkront vállaltam (kizárólag minőségit), lesz nyári színház (Ionesco: A kopasz énekesnő), és sokat leszek a szüleimmel, de ezek mellett kiélem a sportolás iránti mániámat is.


Súgó, 2006. június



 

  Vissza