A magyarságnak van ereje, életben fog maradni!
Balogh Erika 1958. szeptember 12-én született
Kiskunfélegyházán. 1981-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán,
Kazinczy-díjas. 1981-93: a Thália Színház ill. az Arizóna Színház tagja.
1993-98: szabadúszó (Várszínház, Szegedi Nemzeti Színház, fehérvári Vörösmarty
Színház, Újpesti Színház, Karinthy Színház). 1998 óta a Kecskeméti Katona József
Színház tagja, 1995 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen óraadó tanár:
lovasstúdiumokat tart a Tattersalban. 2005-ben Az Évad Színésznője. Az V.
POSZT-on a Legjobb női epizódszereplő (Adrienne – Buoillon hercegnő). 2006-ban
Jászai Mari-díjjal tüntették ki, illetve a közönség szavazatainak köszönhetően
Súgó Csiga Díjat nyert. 2008 februárjában megbízták az Aranytíz Teátrum
vezetésével, a kinevezés 2011-ig szól.
Balogh Erika Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgetek hitről, magyarságról,
értékekről az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központban, amelynek ez év
februárjától ő az ügyvezető igazgatója. Erika korát meghazudtoló módon nagyon
fiatalos, egészséges és szép. Nyakláncán két medál van, az egyiken koronás
magyar címer látható, a másikon a Rakamazi turul a csodaszarvassal, gyűrűjén
pedig egy szkíta párduc. A magazin felcímének, a hit-magyarság-érték fogalmak
bővebb kifejtésével kezdjük beszélgetésünket.
- Manapság ezekről beszélni valahogy nem illik, magyarnak lenni sokak szemében
magyarázkodást jelent, amely eleve pejoratív, mert nacionalista színezetet kap.
Mit jelent az Ön számára ez a három szó?
- Nagyon sokan elfelejtették Magyarországon az Isten, haza, család fogalmát.
Számomra a hit az Istennel, a magyarság a hazával, az érték a családdal azonos.
Ez egy alap gondolat, és sokan megkérdőjelezik, hogy miért az Isten van elől, és
miért a család utoljára. Istenemért, a hazámért feláldozom az életemet, így
mentek a katonák a harcba, haltak meg a harcmezőkön. Természetesen ott volt a
család is, de elsősorban Istenért és a hazáért tették ezt. A családomért mindent
megteszek, de nem biztos, hogy el kell mennem a frontra azért, hogy megvédjem
őket.
- Ha már a családnál tartunk, kérem, hogy meséljen a gyermekkoráról, a
szüleiről.
- Ebben az évben, szeptemberben leszek ötven éves. Egy csodálatos élet áll már
mögöttem. Kiskunfélegyházán születtem egy olyan családban, ahol a vallás nem
volt különösebben téma, mert az édesapám katonatiszt volt. Édesanyám is olyan
vonalon dolgozott, ahol a vallás abban az időben tabu téma volt, nem is volt
gyakorolható, ezért engem meg sem kereszteltek – hiába voltak a nagyszüleim
vallásosak. A nagymamám ezért mindig titokban vitt el Félegyházán a katolikus
templomba. Én ebből akkoriban még nem sokat értettem, csak a szépséget láttam.
Ennek ellenére a családi környezetem, amely meghatározta a későbbi
gondolkodásomat, mély nyomokat hagyott bennem. A nagyszüleim nagyon szegények
voltak, földes házban éltek, mégis nagy szeretetben. Olyan közel állt hozzájuk a
természet, hogy tőlük tanultam meg tisztelni a természetet, szeretni az
állatokat és növényeket. Nekik köszönhetem, hogy amikor az Alföldre megyek, ezt
mind a mai napig átérzem.
- Mikor találkozott komolyabban a vallással?
- Felnőtt koromban, amikor férjhez mentem lett számomra a vallás valódi érték. A
férjem egy nagyon mélyen hívő katolikus családból származik és az édesanyja
kérte, hogy keresztelkedjek meg. 1981-ben, Gátét községben, egy fantasztikusan
szép kis templomban a helybeli pap keresztelt meg, ami nagyon mélyen érintett
lelkileg. A férjem édesanyja lett a keresztanyám.
- Azt gondolom, erre a jeles eseményre jóval hamarabb felkészült, mert a Jóisten
már munkált a lelkében.
- Így van, és most már őszintén tudok beszélni a hitről, és próbálom megérteni
mindenkinek az egyéni gondolkodását. Sok olyan ember ismerek, akik nagyon jó
emberek, de a vallást nem úgy gyakorolják, hogy minden vasárnap mennek misére,
hanem mélyen a szívükben folytatnak párbeszédet Istennel. Azt is fontosnak
tartom, hogy azokban az emberekben, akiknek elveszett a hite valamiért és
csalódtak a világban, tudatosítsam Isten szeretetét.
- Ezek szerint a keresztelkedésekor már színész volt. Arra lennék kíváncsi, hogy
mennyiben segítette pályafutása során a hite. Volt-e olyan helyzetben, amikor
azt mondta magában, Istenem segíts!
- Igen, de én nem annyira a pályámon tapasztaltam ezt, mert ott inkább a saját
tehetségem érvényesült. A magánéletemben viszont többször átéltem az isteni
gondviselést. Nekem fontosabb volt az, hogy a nagymamám meggyógyuljon és ezért
imádkoztam, vagy a szeretteim, barátaim élete jól haladjon, egészségesek
legyenek – ebben mindig kértem a Jóisten segítségét.
- Én úgy látom, a rendszerváltás hiába adott nagyobb szabadságot az egyházaknak,
az embereknek meg lehetőséget a vallásgyakorlásra, a globalizálódó világ pont ez
ellen fejti ki hatását.
- Valóban! Az a cél, hogy kiöljék az emberekből a hitet.
- A kommunista rendszerben is ez volt a cél, és mintha nem változott volna
semmi.
- Sőt, rosszabb lett a helyzet, mert a kommunista rendszer az átlag ember
szintjén, kivéve a pártvezetőket, nem volt ennyire pénz orientált. A kommunizmus
alaptételei nem kapcsolódtak a haszonszerzéshez. A mai világ a fogyasztói
társadalomra épül, és már a legkisebb gyerekbe is beleivódik, hogy az élet
egyetlen célja a sok pénz szerzése, minél kevesebb munkával. Ezt sugallja a
média, a reklám, a különböző sajtóorgánumok, aminek semmi értelme sincs, mert
akármennyi pénzem, autóm, házam van, akkor is bármely pillanatban elveheti a
Jóisten az életemet. Lehetek húsz éves vagy ötven, senki sem tudhatja, mi a
sorsa. Ha valaki úgy éli le a földi életét, hogy csak a pénzt hajszolta és
semmilyen örömöt nem érzett, akkor ő mérhetetlen szegényen fog meghalni. A
szegénység nem csak anyagi természetű lehet, hanem lelki is, amelyet ma az
emberek nagyon nagy hányada megél. Az is igaz viszont, hogy egyesek kiváltságai
miatt tömegek jutnak koldusbotra, és a gazdagok szociálisan érzéketlenek a
szegények iránt. Ezért tartom hibának, hogy a fiatalok szinte menekülnek a
politikától, megundorodtak tőle, pedig tudnunk kell a minket körülvevő világról,
a vezetőinkről, a bankokról, a biztosítókról, hogy miként működnek, hogy
véleményt tudjunk alkotni. Ha nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel, akkor
hogyan tudunk szembeszállni azzal a rosszal, ami most folyik az országban. A
médiával kapcsolatban is tudnunk kell, mit jelentenek bizonyos műsorok,
sorozatok, hogy támadni tudjunk, ha kell. Ha becsukjuk a szemünket és így
védekezünk, annak nem lesz eredménye.
- Balogh Erikáról, azt gondolom bártan kijelenthetjük, hogy jobboldali, polgári
értékek képviselője.
- Igen, de én a jobboldali vagy baloldali kifejezést nem nagyon kedvelem.
Számomra nincsenek jobb- vagy baloldaliak, csak erkölcsi értékek. Én embereket
ismerek. Nekem az a meggyőződésem, hogy akit én elfogadok, az a szó igazi
értelmében ember legyen, tudjon dolgozni, és az erkölcsi normákat tartsa be.
Lehet valaki egy másik elmélet képviselője, lehet más vallású, fajú, más
gondolkodású vagy politikai beállítottságú, ha ő úgy éli az életét, ami számomra
igaz és beletartozik az én erkölcsi rendembe, akkor én őt elfogadom, függetlenül
attól, hogy milyen a pártállása.
- Ez a felfogás nekem a Tízparancsolatot sugallja. Ha valaki hallgat a jó
lelkiismeretére és elfogadja a szeretet törvényét, amelyet a Jóisten mindenkinek
a lelkébe ír, akkor elfogadja azokat az egyetemes érvényű erkölcsi normákat,
amelyekről a Bibliában olvashatunk.
- Így igaz! Szeressük az öregeket, tiszteljük a szüleinket és ne rúgjunk bele a
másikba, ne tapossuk el. Rólam többen tudják, hogy nem szeretem Amerikát. Én
mélységesen tagadom azt az életszemléletet, amellyel elárasztják a világot, a
tudás hiányát, a túlzott önbizalmát, az egoista világnézetét, hogy csak az egyén
számít. Csak te vagy a fontos, taposs el mindenkit, hogy előbbre juss, te döntsd
el, hogyan éljenek a többiek. Az amerikai filmiparról már nem is beszélve, amely
mindezt belesulykolja az emberekbe. A buta akciófilmek tömkelege és a happy
endes végű gejl, semmitmondó filmjeik szintén ezt az erkölcsi normát célozzák
meg. Ez számomra elfogadhatatlan. Sajnos a magyar fiatalok sem látnak maguk
előtt jó példákat. A különböző valóságshowban szereplőket majmolják és nem Cseh
Lászlót tartják követendő példának – köszönhetően az irányított médiának. Régen
legalább az olimpiai bajnokainkat, Balczót, Hargitayt és még sorolhatnám a
neveket, tekintettük példaképünknek. A nagy példányszámban megjelenő bulvár
sajtó élén ezek az emberek nem szerepelnek, mint ahogy én sem. Sokan
megkerestek, többek közt az RTL Klub reggeli beszélgetések műsora is, de én
tudatosan nem vállalom az ilyen bulvár jellegű műsorokban a fellépést, mert
számomra hiteltelen. Persze, ezek után már arról sem írtak, hogy kineveztek az
Aranytíz Központ élére, ami szerintem nem egy hétköznapi eset. De arról sem
tudatosítottak, hogy 2005-ben öt díjat kaptam egy éven belül.
- Térjünk vissza a színész pályához. Mielőtt elfogadta Pesten a vezetői posztot,
Kecskeméten játszott már tíz éve a Katona József Színházban. Cseke Péter
színművész igazgatói kinevezése után Önnek távoznia kellett onnan. Miért?
- Ennek nagyon egyszerű oka van – szakmai féltékenység. A kecskeméti társulatnak
én voltam a vezető színésze – ezt mindenki tudta rólam. Rengeteg munkám fekszik
ebben a tíz évben, amelynek a gyümölcse most érett volna be. Létrehoztunk egy
olyan társulatot, amelynek az előadásaira alig lehetett jegyet kapni. Most
arattuk volna le a munkák termését. Nemcsak a kollégák, de az ottani emberek is
szerettek. Sajnálom, hogy el kellett jönnöm.
- Biztos vagyok benne, hogy a Jóistennek más terve volt Önnel, ezért kapta ezt a
feladatot, amely nemcsak új kihívás, hanem nagyszerű lehetőség arra, hogy
maradandó művészi értékeket hozzon létre. Én is azt hiszem, hogy ebben az Isten
keze volt, mert megvédett attól a helyzettől, hogy a nullára kerüljek. Amikor
felkértek a központ vezetésére, akkor még szó sem volt arról, hogy én eljövök
Kecskemétről. Február 14-én neveztek ki az intézmény élére, és csak május végén
közölte velem Cseke Péter, hogy nem tart igényt a további munkámra.
- Milyen eredményeket ért el kinevezése óta a művelődési központban?
- Amióta itt vagyok, nagyon szépek az eredményeink, rendszeresen szervezünk
kiállításokat, rendezvényeket, amelyre olyan embereket hívunk meg, akik a mi
értékrendünket vállalják, kezdve a népi kultúra jeles képviselőitől a
hagyományőrző egyesületekig, mint például a Csík Együttes, akik nemrég kaptak
Fonográf díjat. A művelődési központ kétszáz férőhelyes színpadán megpróbálok
olyan színdarabokat színre vinni, amelyek valódi értékeket és maradandó élményt
közvetítenek a nézőknek. Igyekszem az intézmény arculatát ebbe az irányba
terelni.
- Végezetül mit üzen a Szent Kereszt Magazin olvasóinak?
- A magyarságnak van ereje, életben fog maradni, bármit próbálnak meg elkövetni
ellene, mert ez az erő hitből fakad. Örülnünk kell annak, hogy a Jóisten életet
adott nekünk, hogy megszülettünk, mert ez olyan ajándék, aminél szebb nincs. Ezt
meg kell becsülnünk és naponta hálát kell érte adnunk.
Kuruczleky Ilona, Szent Kereszt Magazin – 2008. 4. szám
Vissza