Színművészet - határok nélkül
Balogh Erika, az „örökös beugró” televíziós műsorvezetőként


Szép, fiatal, tehetséges, mégis ritkán látjuk színpadon, filmen, televízióban. Szeptember 23-án azonban az ifjúság, a gyermeknép köreiben, óriási népszerűségnek örvendő nemzetközi televíziós vetélkedőben, a Játék határok nélkül című, három esztendő óta Magyarországon is zajló mulatságban éppen a döntőt „vezényli” Balogh Erika színművésznő. A megszokott műsorvezető, Geszler Dorottya ugyanis az utolsó pillanatban családi okok miatt lemondta szereplését. Ez a televíziós beugrás jó alkalom arra, hogy Balogh Erikával színházról, szabadságról, szerepekről és lehetőségekről beszélgessünk.
- Szokatlan feladat egy színésznek televíziós műsort vezetni. Nincs a kezében megírt szöveg, nincs súgó se, aki segítene neki, mikor, mit kell mondania. Ugyanakkor óriási lehetőség is, hogy országnak-világnak megmutassa, mire képes. Talán még életében nem volt annyi nézője moziban, színházban Balogh Erikának, mint ahány ember szeptember 23-án a képernyő előtt figyeli munkáját.
- A színészi pályát még főiskolásként egy televíziós sorozattal kezdtem. (A rendezője annak is, minként a Játék határok nélkül című vetélkedőnek, Apró Attila volt, így tehát pontosan tudom, milyen népszerűséget jelent a televízióban megjelenni.) A váratlan feladat megoldásában - éppen a döntőnél beugrani az évek óta futó sorozatba - igen nagy szeretettel és segítőkészséggel vett körül a műsor stábja, így azután minden zavar nélkül készült el a felvétel.
- Lehet, hogy ezután televíziós műsorvezetőként fogjuk látni?
- Igen kedves, jóízű játék volt számomra a Játék határok nélkül, ha máskor felkérnek effélére, szívesen vállalom azt is. Az igazi szerelmem azonban változatlanul a színház meg a film.
- Úgy tűnik, mostanában reménytelen ez a szerelem. Nem tartozik egyetlen társulathoz sem, játékfilmben, televíziós filmben ritkán látható. Szabadúszóként kevés feladatot vállal. Vagy kevés feladatra kérik fel Balogh Erikát?
- Tizenöt évig voltam egy színháznak, a Tháliának, a későbbi Arizónának a sokat foglalkoztatott, talán azt is mondhatom, sikeres művésze. Azután egy pillanat alatt vége lett az egésznek. Amikor Törőcsik Mari átvette az Arizónát, hogy Művész Színházat csináljon belőle, több más kollégámmal együtt engem is elküldött. Egyetlen mondattal: nem ismer, színpadon soha nem látott, nem tudja, mire vagyok képes, nem tart rám igényt. Én azt javasoltam akkor nézzen meg, hogyan játszom, és utána beszélgessünk. Törőcsik Mari azonban ezt nem tudta vállalni.
- Különös, hogy sehol sem olvastunk, nem hallottunk erről akkoriban egyetlen szót sem.
- Pedig sokan megkerestek, nyilatkozzak az elbocsátásomról, én azonban mindenkinek azt mondtam: egy új igazgatónak joga van ahhoz, hogy eldöntse, kivel óhajt dolgozni, kivel nem. Ráadásul azokat, akiket Törőcsik helyettünk, elbocsátott művészek helyett fölvett a színházához, mind a barátaimnak éreztem, miért nyilatkozgattam volna ellenük.
- A Törőcsik Mari-féle Művész Színház azóta a múlté, Balogh Erikát pedig úgy tűnik, nem foglalkoztatják kellőképpen.
- Ma ahhoz, hogy a szabad színészt sokat foglalkoztassák, kellően kell tudni magát adminisztrálnia az embernek, ehhez azonban én nem értek. Nem panaszkodom, szép szerepeket kaptam az utóbbi két-három színházi szezonban. Játszottam az Újpesti Színházban, a Karinthy Színházban, a Várszínházban (e két helyen a most induló évadban is számítanak rám), Székesfehérváron Koncz Gábor rendezésében léptem fel; forgattam Jancsó Miklóssal, forgatok Koltai Róberttel...
- Színházi szerepei a Karinthy színházbeli Adáshibában is, a Várszínházbeli Császármorzsában beugrások kismamaszerepre vállalkozó kolléganői helyett. Örökös beugró lett az erős és eredeti tehetségű Balogh Erikából?
- Kár, hogy nem az első pillanatban gondolnak rám a rendezők. De tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon a színház és a film roppant zárt világ, ha nem forog az ember neve annak a néhány divatos és felkapott művésznek a neve között, akiket állandóan foglalkoztatnak, akkor nemigen jut eszébe senkinek, hogy egy Balogh Erika a világon van.
- Ha szabadon választhatna, milyen stílusú színházhoz szegődne? Olyanhoz, amely főleg klasszikus darabokat játszik, vagy olyanhoz, amelyik polgári színháznak, körúti színháznak, esetleg könnyű kis zenés mulatónak vallja magát?
- A Thália Színházban mindenbe belekóstoltam, játszottam Moliére-vígjátékokban, Shakespeare-darabokban, táncoltam és énekeltem, minden műfajban otthon éreztem magam. Az volt a fontos, hogy olyan emberek között legyek, akik szeretnek, olyan színházban legyek, ahol jó a légkör. Igaz, ma is a színházi sokszínűség vonz leginkább, de olyan színházba vágyom, ahol megbecsülnének, ahol fontosnak tartják, hogy szépen beszéljenek a színészek, ahol az állóképességét és a mozgáskultúráját is méltányolják a művésznek. Egészséges színházba vágyom.
- Jelentős megbízatások nélkül sem szomorkodik, sőt kiegyensúlyozott, boldog embernek látszik.
- Nagyon rövid az élet ahhoz, hogy a színházi világ zártsága miatt búslakodjam. Igyekszem mindenben megtalálni azt, aminek örülni lehet, emberi kapcsolataimban, környezetemben, sportban, hazámban. Miért is ne volnék boldog és kiegyensúlyozott?


lőcsei – Magyar Nemzet, 1995. szeptember 4.



 

  Vissza