Színésznő - sícipőben: Balogh Erika
Tízezreknek nyújtott felejthetetlen élményt a
Thália színpadán alakított Háború és béke Natasájaként és millióknak hétről
hétre izgalmat a Dallas szerelemben oly peches Lüszijének hangját
szinkronizálva.
Siker övezte filmszerepei, megannyi alakítása már-már számlálhatatlan. De nagyot
alakított a dachsteini lesiklópályán is, amikor hatalmas bukását követően
mosolyogva nyomott puszit a léc óraműpontossággal kioldó automata kötésére,
miközben természetes udvariasságnak tulajdonította, hogy a közelben tréningező
gimnáziumi fiúcsapat tagjai segítsenek testrészének ama részéről is eltávolítani
a havat - egyébként dicséretes buzgalommal és igen nagy precizitással - amellyel
legelőször fogott talajt...
Pontos volt. És üde, meg csinos, mint mindig. Hamar rátérünk a tárgyra, este
fellépése van. Hogyan kezdődött?
Nehezen. Ugyanis én Kiskunfélegyházán gyerekeskedtem, így érthető, hogy amikor a
fővárosba kerültem, nekem még a Budai-hegyek is zord Alpeseknek tűntek. Úgy
tizenöt éve történt. Férjem, Pintér Tamás - aki akkor az öttusa válogatottnak
volt a tagja, s „mellesleg” a sísport szerelmese - inspirált. Mit tehettem?
Beleéltem magam az új szerepembe...
Hála síoktatóimnak, a Detre testvéreknek, elég hamar megtanultam az alap, majd a
haladó technikát és ma már számomra is elképzelhetetlen a tél síelés nélkül.
Férjemmel, aki a Filmművészeti Főiskolán tanít és így tulajdonképpen már
mindenben azonos az érdeklődési körünk, évek óta hűségesen Filzmoosra, erre a
csodálatos osztrák téli üdülőhelyre járunk.
Ne vegye zokon, de egy színésznőtől szinte szokatlan a hűséges alaptermészet...
Ön az?
Azt hiszem igen, hiszen a házasságom, a sport iránti szeretetem segített hozzá,
hogy tizenöt éven keresztül voltam a Thália Színházban és nem a magam
jószántából jöttem el.
A jelenről és a jövőről kérdezem.
A Tháliában töltött évek után tartósan nem szerződtem le. Divatos szóval
„szabadúszó” vagyok. Jelenleg a Karinthy Színpad Szakonyi Adáshiba című
darabjában játszom. Van munkám a szinkronstúdióban, a rádióban, a TV-ben.
Köszönöm, jól vagyok. Hogy a jövőről? Látja ebben az új helyzetemben éppen az a
jó, miszerint úgy igyekszem elvállalni a szerepeket, hogy ebben a szezonban is
eljuthassak a dachsteini sípályára...
Egy színésznőnek - pláne ha az táncos is - legféltettebb kincse a lába. Márpedig
a sízés gyakran járhat balesettel. Nem fél?
Nem, de azért óvatos vagyok. Nézze, szerintem csak arra szabad vállalkozni és
azon határokon belül, amit az ember biztosan tud. Egyébként az élet minden
területére érvényes. A sport feltételez egyfajta rendet, rendszert, viselkedési
formát és persze gyakorlást. Ez vonatkozik a munkámra, a színészi hivatásomra
is. Edzésben vagyok...
Sch. – Sí Magazin, 1996/97.