Egy (fiatal) színésznő ruhái


Balogh Erika, a Thália Színház ifjú művésze minden szempontból ideális riportalany. Készséges, pontos, figyelmes.
Pasztellszínű, kavargó mintás overallban nyit ajtót. Arcán finom smink - már készülhet is az első felvétel. Rendelésre mosolyog, kezét, lábát, derekát úgy forgatja, igazítja, ahogy kérjük.
Majd bevezet egy kis szobába, ahol előkészítve várják kedvenc ruhadarabjai. Egy tucat póló és öt nadrág, három csizma meg egy símellény.
- Megengeded, hogy amíg ti fotóztok, keressek még valamit a szekrényben?
- Persze, turkálj csak nyugodtan. De úgysem találsz semmit, ott már csak egy-két ruha van.
- Éppen arra gondoltam.
- Ó, hát azokat nagyon ritkán veszem fel! Legfeljebb ha néha vacsorázni megyünk, vagy este társaságba, színházba. Napközben csak ezeket hordom - mutat az előkészített kollekcióra.
- Mégiscsak hozzátartozik egy nő ruhatárához...
- Kényszerűségből. Tudod, nekem a színpadi ruha kielégíti a nőies öltözködés iránti vágyamat. A színpadon szeretem a romantikus ruhákat is, nem bánom, ha kényelmetlen, akadályoz a szabad mozgásban. Szívesen pipiskedek tűsarkú cipőben is. De civilben ezt nem vállalom. Különben is a mai divat alapkövetelménye szerintem a kényelem.
A szekrényben azért találok három különlegesen szép, divatos ruhát, sőt két szoknya is árválkodik a fogasokon. Mind nagyon puha, kellemes tapintású, lezser szabású.
- És ez mi? De hiszen ez egy bunda...
- Csak egy kis mormotakuli. És nézd meg a fazonját, ez tulajdonképpen csak egy szőrmekabát. Olyan igazi bundát nem vennék fel. Egyelőre...
- Azt mondják, ha egy nőt elkezd érdekelni a szőrme, az már nem jó jel. Te vagy ennek az élő cáfolata.
- Huszonhét éves vagyok. És nem érdekel sem a szőrme, sem az ékszer.
- Ezt az ezüstlurex overallt mikor viseled?
- Szívesen felpróbálom, ha akarod, irtó jópofa holmi. Ez volt az esküvői ruhám, és esti szórakozáshoz azóta is hordom. Valahol van egy hozzávaló táska, meg csipkekesztyű is. A kesztyűt még soha nem viseltem, de indulás előtt mindig felpróbálom, és az összes tükörben megnézem magam. Azután szépen visszateszem a fiókba.
- Mennyi időt, energiát fordítasz az öltözködésre?
- Minimálisat. Pillanatok alatt magamra kapkodom, amit arra a napra kigondoltam. Hétköznap ez nem okoz sok fejtörést. Csak egy bolondériám van: a mosás és az öblítő megválasztása. Imádom az illatos ruhát. Ha egy újfajta öblítő megjelenik a piacon, azonnal kipróbálom. A férjem szerint ezzel döntöm anyagi romlásba a családot.
- És a vásárlás?
- Ha jártamban-keltemben meglátok valami különlegeset, megveszem. Kapok tippeket a kolléganőktől is, és persze én is elárulom, ha valami jó lelőhelyre bukkantam. De a legjobb darabjaimat a férjem veszi. Ő alakította ki a stílusomat, és amit ő vesz, az soha nem melléfogás.
- Ha együtt mentek valahová, figyelembe veszitek, hogy a másik mibe öltözik?
- Nem. Legalábbis ez nem téma. Megbeszélés nélkül is mindig hasonló öltözéket választunk. Persze nem uniszexet. Azt nem szeretem, borzasztó erőltetettnek érzem.
- Mégis, mi határozza meg az öltözködésedet?
- A sport és a kis motorom, amivel a városban száguldozom.
- Mit sportolsz?
- Futok, gimnasztikázom, lovagolok, úszom, és egy kicsit síelek.
- Akkor nagyon jó frizurát választottál.
- Tizenkét évig volt hosszú hajam, most hirtelen meguntam. Nem bántam meg, hogy levágattam, ezzel a tüsifrizurával nagyon jól érzem magam. Bár nem tudom, hidegben milyen lesz, mert csak ezeket a kis sildes sapkákat hordom - kap le egyet a fogasról -, lehet, hogy fázni fog a fülem.
- Nem vennéd fel a fotózás kedvéért ezt is? - halászok elő a szekrény sarkából egy mogyorószínű, trencskó vonalú átmeneti kabátot.
- Felvehetem - sóhajt alig hallhatóan.
És most először van egy kis nehézség a beállítással.


hajnal – Éva, 1985






  Vissza