Paraszt, barokk
 

Hosszú ideig töprengtem, miért írta meg Casanova nuova (Az új Casanova) című darabját Ács János, de a rejtélyt a kecskeméti Katona József Színház előadásának végéig, sőt azután sem sikerült megfejtenem. Pedig volt idom gondolkodni, az agytorna még segített is, hogy ébren maradjak, miközben a színpadon zajosan és mozgalmasan nem történt semmi. Nem vitás, a szöveg míves munka, egy okos, művelt értelmiségi írástudó irodalmi arabeszkje (kivéve a verses színházi keretet, amiről jobb lenne elfeledkezni), de nem színpadi, nem drámai szöveg. Nehéz ezt kimondani az íróról, aki elsősorban rendező, és saját használatra készít alapanyagot. A darabnak azonban nincs iránya, nem életrajz, nem korrajz, néha a címszereplő lexikonadatait dramatizálja, néha az ideáit, néha elfeledkezik róla, magáról, s ez még a legjobb, mert ha úgysem tudjuk meg, ki volt Casanova (nem is a színházban kell megtudnunk), legalább a virtuális Casanováról, a darab akárki hőséről tudjunk meg valami lényegeset. De ez is elvész az elegánsan semmitmondó, fentebb stílt képviselő szöveg közt. Amikor pedig fennmarad a puszta cselekmény iránti érdeklődés, például hosszú előkészítés után kiderül, hogy hősünk Katalin cárnőt megy meglátogatni, a legprofánabb dramaturgia is csődöt mond, mert a fölajzott várakozást nem követi a beígért találkozás. Én ettől zavarban vagyok, mert számomra a színház ott kezdődik, hogy az alkotók részéről legyen valami fölismerhető szándék. Azon túl, hogy létrejöjjön egy előadás.
Kecskeméten úgynevezett sztárelőadás jött létre, Alföldi Róbert vendégszereplésével - alighanem ez volt az érthető fő cél. Alföldi jelentős személyiség, amelynek teljes bevetésével játssza Alföldit. Ez adott esetben nem róható a számlájára, mivel más egyebet nem játszhat. Erős jelenlét és szakmai tudás helyettesít mindent, aminek drámai karakterben, önálló teremtésben, az alakítótól részint független, fiktív életnagyságban kellene megnyilvánulnia. A játék az idétlen kamasztól a hedonistáig és a csuklyás öregemberig: merő modor és bravúrtechnika. Ács rendezőként a társulat állandó tagjainak hasznos kurzust tartott mesterségből. Workshopnak, nyilvános tréningnek kiváló az előadás. Réti Erika több elmélyült etűdöt is produkál, gyermek után áhító, líraian révült éltes dámája különösen megejtő. Balogh Erika dús, dévaj és decens egyszerre. Sirkó László komoly, koncentrált strapával szabadul a klisétől. Király Attila energiából, kitérők nélkül fogalmaz. Az Alföldi magániskolájába járó, általa menedzselt Balázsovits Edit érdekes eset, mert példás szorgalommal fokról fokra megtanulja mindazt, ami megtanulható, hogy ellensúlyozza maradandó vokális és artikulációs hendikepjét; igyekvése fölkészülésről, jeles szakmai előmenetelről és belső tudatosságról tanúskodik.
Az előadás - ma ez nem mindennapos - profi minőség, és a (kissé talán affektált) művésziesség légköre veszi körül. Menczel Róbert izgalmasan tagolja járásokkal és világítással a kamaraszínház fekete terét, Gyarmathy Ágnes jelmezei képzeletgazdagon elegyítik a barokkos túlzásokat a mai viseletekre való utalással, egy tüllfüggönnyel takart pódiumon kisebb zenekar festi alá Kamondy Ágnes avantgárd tónusaival a játékot és szüneteit. A deviáns történelmi nagyság iránti nosztalgia üt át az egészen, a mohó formátum apoteózisa, amit az üzekedések heves színpadi imitációi hivatottak érzékeltetni, és gyermetegségük látható örömmel tölti el azokat, akik kitalálták.



(Koltai Tamás, Élet és Irodalom)


 


  Vissza