Citerás a gépháztetőn
Vigadnak: csendesen, vadul, rettegve,
keservesen. Magyar módra. Kerényi Imre rendezte Kecskeméten, a Katona József
Színházban Móricz Zsigmond: Úri muri c. drámáját. Szakhmáry Zoltán szerepében
Kőszegi Ákost látja a közönség, a feleségét, Rhédey Esztert Balogh Erika
játssza.
A színpad bal hátsó negyedét élethű cséplőgép tölti ki. Lendkerekeire gépszíjak
simulnak, az utolsó gumiszalag eltűnik a takarásban, ott tehát hajtómotornak
kell lapulnia. Dramaturgiai alaptörvény: ha revolver kerül a színpadra, az el
fog sülni valamikor: ha gépszíj van, az majd elkap valakit. A padlón
szalmatörek. A hátsó fertály Szakhmáry Zoltán mintagazdasága. Az előtér:
székekkel körberakott, hosszú vendéglői asztal, amely körül a település jelesei
a hiányzó Szakhmáryt szapulják. A hiányzó azért hiányzik, mert serény. Éjt
nappallá téve, a gazdasága felvirágoztatásán fáradozik. Minden újítása
kudarcánál csak a következő a nagyobb.
Alföldiességgel súlyosbított kisvárosi kábulatot áraszt a nyitó jelenetsor:
porfészek, ahol a legcsekélyebb esemény is szenzációnak hat. Esemény gyanánt,
légy zümmögi be a teret. Szemmel követik a hangot az asztalnál ülők, vadásszák a
böglyöt, a nagy megfoghatatlant, amíg az – öngyilkos könnyelműséggel – meg nem
pihen Borbíró úr tar, izzadó homlokán. Kiss Jenő, a csizmás, fekete magyar
nadrágos-kabátos, garabonciás-tekintetű öregúr úgy csap oda, mintha éppen az
isteni szikrával lenne a tenyerének találkozása. Aki ily csalhatatlan
vadászösztönnel, vakon, fején találja a legyet, az, képes egyéb látnokságra is:
a végkifejletben, a „Bunda, bunda kondás bunda” refrénű, balladás/apokaliptikus
táncdal elején csendesen megfogja a hangulatot izzító Cseörgheő Csuli karját:
„Vigyázzatok Zoltánra. Nincs istene, vigyázzatok rá!”. Később, pedig: „Aszondom,
kárt tesz magában!” Lőn. Kőszegi, majd ki fog lépni csendesen a mulatók
gyűrűjéből: a cséplőgép mellől elviszi a marmonkannát, körbelocsolja belőle
gázolajjal a portát, s lángra lobbantja életművét, mielőtt főbe lőné magát. (A
rendező, már a tanyájára indulóban elővétette vele a revolvert az
íróasztal-fiókból, az után, amint a jelzáloghitel-felvételi ügylete meghiúsult.)
Móricz rutinos színműíró, nála semmi sem történik véletlenül. A könyvárus
vigéccé alacsonyodott dzsentri, Lekneczeynél – ő fogja egy harmadosztályú vasúti
jegy áráért elhalászni Pestre Rozikát, a Zoltán szeretőjét – is van kéznél
„gyilok”: elővesz egy revolver alakú cigarettadobó játékszert. Könnyű sors –
könnyű fegyverzet: nehéz szerep. Hegedűs Zoltán belépője ígéretesen groteszk.
Letelepszik a vendéglő idegeneknek szolgáló, külön asztalánál. Pohár sört kér és
egy fél deci császárkörtét. A sörbe poharastul belecsúsztatja a császárkörtét,
úgy öblíti le – a pohárban a poharat csúszkáltatva – az út porát. Az italhoz
húsz tojásból rendelt, kuglóf nagyságú rántotta-tömeget nézi, s nekikészül, hogy
késsel-villával belefogjon. Csuli feláll, kényelmesen odasétál. Kinyújtja a
kezét, belemarkol a rántottába, s megeszi, amit a tenyerébe vett. Lekenczey
nagyot néz. Leteszi a kést és a villát, ő is kézzel nyúl a tálba, s két kézzel
vesz a szájába egy csomó rántottát. Tekintélyt szerez. Az elfogadtatás pillanata
nagyon fontos a későbbiek szempontjából, mert ilyenképpen a közülük való
kívülálló illetékességével mondhat ítéletet, a magyarság jövőjét eltivornyázó
gazdák felett: „egy disznóért sírtok, egy országért nem sírtok!”
A sertéstenyésztő mókamester/gazda szerepét Sirkó László játssza. Örök társasági
hangulatfelelős, akinek azonban most a disznópestis terjedése miatt, ingadozó a
kedélye. Bérese, mint a görög tragédiák/eposzok hírnöke, jelentést tesz olykor a
nagy kan egészségéről. (Kocát hozathat Hollandiából akárhányat, de a magyarfajta
génjei nem örökíthetők át többé, ha a kan odavész.) A kan odavész. Cseörgheő
Csuli figurája akkor szokott különös nyomatékot kapni az Úri muri előadásaiban,
ha Szakhmáry Zoltán szerepére nem akad a társulatban alkalmas színész.
Kecskeméten ideális főhőst találtak, ezért Sirkó vállára nem nehezedik fölös
teher. Imponáló arányérzékkel, ihletetten mutatja be a mulatozásban
fulladozó/oldódó magyar lélek hangulata váltakozásait, a derűre ború
technikáját.
Szakhmáry Zoltán évekig csak munkájának, a mintagazdaságnak élt, nem sokat
törődve úri barátaival. A gazdasághoz nagyobb kölcsönre volt szüksége, de az
eladósodása miatt, az újabb hitelt úgy kaphatott volna, ha a váltót a felesége
is ellátja kézjegyével. Kivitte a tanyára, hogy megmutassa neki eddigi munkája
eredményeit. Eszter hajlani látszott az aláírásra, ám a kritikus pillanatban
rádöntötte a tintát az előkészített papírokra. Kőszegi Ákos álmodozó tekintetű,
tétova férfilélek. Hiheti, hogy felesége az ősi családja vagyonát félti tőle,
vagy a munkájára féltékeny. Esetleg – nem szereti őt. A bizonytalansága és a
férfilelke testi kalandba sodorja, megismerkedik egy bájos, kacér summáslánnyal,
Rozikával. Rozika természetes vágyakozása a férfi iránt, kereszteződik a
cselédkarrier elvárásával, hogy a földesura ágyasaként kaparja ki a
szerencséjét. Gidró Katalin kifejlődőben lévő színészerényeihez alkalmasan
illeszkedik a szerep: a levetkőzendő pórság és a suta kisasszonyosság pillérei
között tremolózó viselkedés-kötéltáncot jár. A lénye talányos volta teheti a
férfiszenvedély tárgyává, s teheti egyben hitelessé Balogh Erika, a feleség
hirtelen fellobbanó, nem arisztokratikusan affektált, hanem zsigeri
féltékenységét. Ekkor – tragikusan későn – derül ki, hogy az úrasszonyi gőg, a
tettetett semmibe vevés, a mellőzés; ugyanazt a szerelmet takarta, mint a
vulkanikus kitárulkozás, csupán fedetten maradt előbb, a belső világ. (Balogh
Erika az arisztokratikus frigidséget, talán nem az elégséges szinten mímeli,
ezért Zoltán férfielidegenedését kevésbé támasztja alá.)
A nagy bánat-muri éjszakáján beérett Zoltán és Rozika szerelme, de a lány menten
megszökött a vigéccel. Beérett Kovács Gyula (Ábel) elegánsan felépített,
ármányos ártatlansággal elkövetett baklövésének gyümölcse is: tévhívására
érkezve, Eszter tetten érte az ártatlanságot. Zoltán fölgyújtotta a házat, és
főbe lőtte magát. A tűzjelenet egy haláltánc végső pontja: apokaliptikus
rettenetek hordozója, a fokozhatatlan belső drámák kivetülése. Itt valóban
felrobban a tudatküszöb, valóban elfojtott erők tombolnak, valóban ráomlik a
szenvedély az értelemre (nem szószerinti idézet Barta János tanulmányából).
Móricz az affektív jelenségek – a gerjedés – bátor felkeresésében, a drámák,
heves konfliktusok formálásában értékesítette a naturalizmus és a szimbolizmus
ösztönzéseit. Amit erről a magasabb iskolákban figyelmes füllel meg lehetett
jegyezni, azt Kerényi Imre képzeletgazdag munkával teszi szuggesztív színi
játékká. Az előadása kezdetén, a rivalda széléről, a fülünkbe ríkatja hegedűjét
Zsiga Pista. A kifejletre, a második felvonástól, a figyelmünk központjába a
citerás kerül: a rendező felülteti a nagy reformszimbólum, a cséplőgép tetejére,
onnan szolgáltatja a magyar identitásdráma kíséretét: „A büszke tető táncos népe
Bevágódik a semmiségbe” (Ady). Kerényi magyarságképe: a mindent és mindenkit – a
tűzvész martalékait – betakaró fekete fólia: nemzethalál-vízió. Romantikusan
végletes, modern pesszimizmus.
Balogh Tibor - deol.hu, 2007.
november 12.
Vissza