Citerás a gépháztetőn


Vigadnak: csendesen, vadul, rettegve, keservesen. Magyar módra. Kerényi Imre rendezte Kecskeméten, a Katona József Színházban Móricz Zsigmond: Úri muri c. drámáját. Szakhmáry Zoltán szerepében Kőszegi Ákost látja a közönség, a feleségét, Rhédey Esztert Balogh Erika játssza.


A színpad bal hátsó negyedét élethű cséplőgép tölti ki. Lendkerekeire gépszíjak simulnak, az utolsó gumiszalag eltűnik a takarásban, ott tehát hajtómotornak kell lapulnia. Dramaturgiai alaptörvény: ha revolver kerül a színpadra, az el fog sülni valamikor: ha gépszíj van, az majd elkap valakit. A padlón szalmatörek. A hátsó fertály Szakhmáry Zoltán mintagazdasága. Az előtér: székekkel körberakott, hosszú vendéglői asztal, amely körül a település jelesei a hiányzó Szakhmáryt szapulják. A hiányzó azért hiányzik, mert serény. Éjt nappallá téve, a gazdasága felvirágoztatásán fáradozik. Minden újítása kudarcánál csak a következő a nagyobb.

Alföldiességgel súlyosbított kisvárosi kábulatot áraszt a nyitó jelenetsor: porfészek, ahol a legcsekélyebb esemény is szenzációnak hat. Esemény gyanánt, légy zümmögi be a teret. Szemmel követik a hangot az asztalnál ülők, vadásszák a böglyöt, a nagy megfoghatatlant, amíg az – öngyilkos könnyelműséggel – meg nem pihen Borbíró úr tar, izzadó homlokán. Kiss Jenő, a csizmás, fekete magyar nadrágos-kabátos, garabonciás-tekintetű öregúr úgy csap oda, mintha éppen az isteni szikrával lenne a tenyerének találkozása. Aki ily csalhatatlan vadászösztönnel, vakon, fején találja a legyet, az, képes egyéb látnokságra is: a végkifejletben, a „Bunda, bunda kondás bunda” refrénű, balladás/apokaliptikus táncdal elején csendesen megfogja a hangulatot izzító Cseörgheő Csuli karját: „Vigyázzatok Zoltánra. Nincs istene, vigyázzatok rá!”. Később, pedig: „Aszondom, kárt tesz magában!” Lőn. Kőszegi, majd ki fog lépni csendesen a mulatók gyűrűjéből: a cséplőgép mellől elviszi a marmonkannát, körbelocsolja belőle gázolajjal a portát, s lángra lobbantja életművét, mielőtt főbe lőné magát. (A rendező, már a tanyájára indulóban elővétette vele a revolvert az íróasztal-fiókból, az után, amint a jelzáloghitel-felvételi ügylete meghiúsult.)

Móricz rutinos színműíró, nála semmi sem történik véletlenül. A könyvárus vigéccé alacsonyodott dzsentri, Lekneczeynél – ő fogja egy harmadosztályú vasúti jegy áráért elhalászni Pestre Rozikát, a Zoltán szeretőjét – is van kéznél „gyilok”: elővesz egy revolver alakú cigarettadobó játékszert. Könnyű sors – könnyű fegyverzet: nehéz szerep. Hegedűs Zoltán belépője ígéretesen groteszk. Letelepszik a vendéglő idegeneknek szolgáló, külön asztalánál. Pohár sört kér és egy fél deci császárkörtét. A sörbe poharastul belecsúsztatja a császárkörtét, úgy öblíti le – a pohárban a poharat csúszkáltatva – az út porát. Az italhoz húsz tojásból rendelt, kuglóf nagyságú rántotta-tömeget nézi, s nekikészül, hogy késsel-villával belefogjon. Csuli feláll, kényelmesen odasétál. Kinyújtja a kezét, belemarkol a rántottába, s megeszi, amit a tenyerébe vett. Lekenczey nagyot néz. Leteszi a kést és a villát, ő is kézzel nyúl a tálba, s két kézzel vesz a szájába egy csomó rántottát. Tekintélyt szerez. Az elfogadtatás pillanata nagyon fontos a későbbiek szempontjából, mert ilyenképpen a közülük való kívülálló illetékességével mondhat ítéletet, a magyarság jövőjét eltivornyázó gazdák felett: „egy disznóért sírtok, egy országért nem sírtok!”

A sertéstenyésztő mókamester/gazda szerepét Sirkó László játssza. Örök társasági hangulatfelelős, akinek azonban most a disznópestis terjedése miatt, ingadozó a kedélye. Bérese, mint a görög tragédiák/eposzok hírnöke, jelentést tesz olykor a nagy kan egészségéről. (Kocát hozathat Hollandiából akárhányat, de a magyarfajta génjei nem örökíthetők át többé, ha a kan odavész.) A kan odavész. Cseörgheő Csuli figurája akkor szokott különös nyomatékot kapni az Úri muri előadásaiban, ha Szakhmáry Zoltán szerepére nem akad a társulatban alkalmas színész. Kecskeméten ideális főhőst találtak, ezért Sirkó vállára nem nehezedik fölös teher. Imponáló arányérzékkel, ihletetten mutatja be a mulatozásban fulladozó/oldódó magyar lélek hangulata váltakozásait, a derűre ború technikáját.

Szakhmáry Zoltán évekig csak munkájának, a mintagazdaságnak élt, nem sokat törődve úri barátaival. A gazdasághoz nagyobb kölcsönre volt szüksége, de az eladósodása miatt, az újabb hitelt úgy kaphatott volna, ha a váltót a felesége is ellátja kézjegyével. Kivitte a tanyára, hogy megmutassa neki eddigi munkája eredményeit. Eszter hajlani látszott az aláírásra, ám a kritikus pillanatban rádöntötte a tintát az előkészített papírokra. Kőszegi Ákos álmodozó tekintetű, tétova férfilélek. Hiheti, hogy felesége az ősi családja vagyonát félti tőle, vagy a munkájára féltékeny. Esetleg – nem szereti őt. A bizonytalansága és a férfilelke testi kalandba sodorja, megismerkedik egy bájos, kacér summáslánnyal, Rozikával. Rozika természetes vágyakozása a férfi iránt, kereszteződik a cselédkarrier elvárásával, hogy a földesura ágyasaként kaparja ki a szerencséjét. Gidró Katalin kifejlődőben lévő színészerényeihez alkalmasan illeszkedik a szerep: a levetkőzendő pórság és a suta kisasszonyosság pillérei között tremolózó viselkedés-kötéltáncot jár. A lénye talányos volta teheti a férfiszenvedély tárgyává, s teheti egyben hitelessé Balogh Erika, a feleség hirtelen fellobbanó, nem arisztokratikusan affektált, hanem zsigeri féltékenységét. Ekkor – tragikusan későn – derül ki, hogy az úrasszonyi gőg, a tettetett semmibe vevés, a mellőzés; ugyanazt a szerelmet takarta, mint a vulkanikus kitárulkozás, csupán fedetten maradt előbb, a belső világ. (Balogh Erika az arisztokratikus frigidséget, talán nem az elégséges szinten mímeli, ezért Zoltán férfielidegenedését kevésbé támasztja alá.)

A nagy bánat-muri éjszakáján beérett Zoltán és Rozika szerelme, de a lány menten megszökött a vigéccel. Beérett Kovács Gyula (Ábel) elegánsan felépített, ármányos ártatlansággal elkövetett baklövésének gyümölcse is: tévhívására érkezve, Eszter tetten érte az ártatlanságot. Zoltán fölgyújtotta a házat, és főbe lőtte magát. A tűzjelenet egy haláltánc végső pontja: apokaliptikus rettenetek hordozója, a fokozhatatlan belső drámák kivetülése. Itt valóban felrobban a tudatküszöb, valóban elfojtott erők tombolnak, valóban ráomlik a szenvedély az értelemre (nem szószerinti idézet Barta János tanulmányából). Móricz az affektív jelenségek – a gerjedés – bátor felkeresésében, a drámák, heves konfliktusok formálásában értékesítette a naturalizmus és a szimbolizmus ösztönzéseit. Amit erről a magasabb iskolákban figyelmes füllel meg lehetett jegyezni, azt Kerényi Imre képzeletgazdag munkával teszi szuggesztív színi játékká. Az előadása kezdetén, a rivalda széléről, a fülünkbe ríkatja hegedűjét Zsiga Pista. A kifejletre, a második felvonástól, a figyelmünk központjába a citerás kerül: a rendező felülteti a nagy reformszimbólum, a cséplőgép tetejére, onnan szolgáltatja a magyar identitásdráma kíséretét: „A büszke tető táncos népe Bevágódik a semmiségbe” (Ady). Kerényi magyarságképe: a mindent és mindenkit – a tűzvész martalékait – betakaró fekete fólia: nemzethalál-vízió. Romantikusan végletes, modern pesszimizmus.
 

Balogh Tibor - deol.hu, 2007. november 12.




 Vissza