Meredek utak az Arizonából
Mostanában sok szó esik az Arizona Színház kollektív búcsújáról és
búcsúztatásáról, de kevés hírünk van arról, mi lesz a színészekkel, akik hosszú
évekig a most megszűnt társulat tagjai voltak. Közülük hármat kérdeztünk meg
arról, hogyan tovább.
Incze József:
Tegnapelőtt este utoljára léptem be abba az épületbe, ahol tizenöt évig
játszottam folyamatosan. Azt hiszem, még fel sem fogtam, hogy ez mit jelent.
Olyan ez, mint a szerelem, amely akkor szakad meg, amikor az egyik fél még
javában benne van. Nem volt temetés, mert a Pletykák című darabot játszottuk,
ami jövőre továbbra is műsoron lesz Sopronban. Én egyébként ide szerződtem, több
kollégámmal együtt. Két főszerepet fogok játszani, Sartre A piszkos kezek című
darabjában és a Zsuzsi kisasszony című Kálmán-operettben. Ez a műfaj számomra is
újdonság lesz, bár énekeltem már operett-részleteket. Nem azért vagyok
elkeseredve, mert nem lehetek pesti színész. Ez számomra nem akkora tragédia,
hiszen életem első szakaszát Szegeden töltöttem, itt statisztáltam kamaszként Az
ember tragédiája „farmeros” előadásán. 1977-ben jöttem el, amikor fölvettek a
főiskolára. A rossz közérzetemet az okozza, hogy ezt meg lehet tenni a
közönséggel és velünk. A szakmától vagyok elkeseredve, bár nem bántam meg, hogy
színész lettem. A sors olyan kiszámíthatatlan, hogy épp amikor az egyik kezével
elvesz, a másikkal ad valamit. Most kaptam meg a Thália-gyűrűt - másfél
évtizedes tagság után -, ami nagyon jólesett. Nyáron pedig részt veszek Gyulán
egy gálaműsorban. Ebben a kitüntetett művészek lépnek fel abból az alkalomból,
hogy harmincöt éves a Gyulai Várszínház. Én évekkel ezelőtt kaptam meg a
közönség díját, az Őze Lajos-díjat a Kakuk Marci címszerepéért.
Benkő Péter:
Boldog, szabad madár leszek, amire titkon mindig is vágytam. Nem lesz
igazgatóm, én igazgatom saját magamat. Nem tudom, hogy ebből meg lehet-e élni,
de megpróbálom. Játszom tovább Sopronban a Pletykák című darabot, amelynek most
volt a bemutatója. És szó van arról is, hogy megcsináljuk a Mindhalálig Beatles
folytatását, ugyancsak Sopronban. A nyáron forgatok Várkonyi Gábornál a Kisváros
délen című produkcióban. Ezenkívül minden időmet leköti az Equissimus, a
lószépségverseny rendezése, amelyről korábban épp a Pesti Riport tudósított.
Közben szeretném megvárni, amíg valamennyire rendeződik a magyar színházi élet,
mert jelenleg túl kusza és kialakulatlan ahhoz, hogy kedvem legyen részt venni
benne. Nem vagyok optimista, mert ismerem a szakmát. De azt remélem, hogy talán
a következő rendezőnemzedékben lesznek olyanok, akik szolgálni akarják a
közönséget - ha ilyenre találok, újra színházhoz szerződök.
Balogh Erika:
Nem szerződtem sehová, szabadúszó leszek. Szerencsés vagyok, mert eddig is
rengeteg fölkérésem volt, amit épp a színházi munkám miatt nem tudtam
elvállalni. Most viszont fordul a kocka. Én a Művész Színházzal is jó
kapcsolatban vagyok, rengeteg barátom dolgozik majd ott. Szó van arról, hogy
vendégként fellépek náluk. Megértettem az indokaikat, amiért nem szerződtettek
minket, és nem váltunk el rossz szájízzel. Alig várom a nyarat, hogy
lovagolhassak Szilvásváradon és vitorlázzak a Balatonon. Számomra nem a
színésznőség adja a boldogságot. Nagyon szeretek élni, sportolni, szeretem a
családom. Boldog ember vagyok. Nem az határozza meg az életemet, hogy éppen
milyen szerepet játszom. Ha nem volna munkám, ha nem tudnék megélni a
színészetből, pályát változtatnék. Erre, azt hiszem, minden egészséges embernek
képesnek kell lennie.
Ézsiás Erzsébet – Pesti Riport, 1993. május 28.