Megkeményített a világ
Az interjúra készülve egy jubileumi számra bukkantam. Balogh Erika huszonöt éve van a pályán. A neves pesti színésznőt 1998 óta köti évadszerződés a Kecskeméti Katona József Színházhoz.


- Negyedszázad a színpadon. Mi jut erről legelőször eszébe?
- A legfontosabb ebből a huszonöt évből az, hogy megértem, s megadatik nekem, hogy aktív részese lehetek egy ilyen kiváló színházi közösségnek, mint a kecskeméti.
Az elmúlt év bővelkedett szakmai sikerekben. Megválasztották Az évad színésznőjévé. Az ötödik Pécsi Országos Színházi Találkozón megkapta a Legjobb női epizódszereplő elismerést, s ugyanezt még egyszer a színikritikusok díjaként is - mindkettőt az Adrienne-ben formált Bouillon hercegnő-alakításért.
- Az Évad színésznője díj a legkedvesebb a számomra már csak azért is, mert ez a közvetlen kollégák és más színházi dolgozók titkos szavazásának az eredménye. Minden díjban benne van a többiek színpadi munkája is. Nem hiszek az önálló színészi önmegvalósításban. A színház sok résztvevős csapatmunka. Aligha volt olyan interjúm, amelyben ne dicsértem volna például a kecskeméti színház műszaki gárdáját. A Don Carlosban is látható, hogy amit itt működtetnek a színpadon, Európában egyedülálló teljesítmény.
- Maradjunk még egy kicsit ennél a huszonöt évnél: mi változott, mi lett más az elmúlt negyedszázad folyamán?
- Bennem semmi sem változott. Én ugyanolyan vagyok, mint huszonöt évvel ezelőtt. De a környezet változott körülöttem, és ez megkeményített. A világ mára annyira kegyetlen, s annyira erkölcsi normák nélküli lett, hogy muszáj bizonyosfajta erőt mutatni, hogy igenis léteznek megingathatatlan erkölcsi szabályok, s én ezeknek a híve, harcosa vagyok.
- Mi az az érték, amit leginkább képvisel?
- Mindenfajta emberi értéket. Nem választom külön a színészi és emberi értékeket. Nem gondolom, hogy ha valaki színészként jó, a jó oldal elkötelezettje. akkor a magánéletében ez másként lehet. A színészi és emberi lét szorosan összetartozik, mert így lesz itt is, ott is hiteles.
- A Nebántsvirággal kezdett ebben az évadban. Ez a Malacbefőtt után újból egy olyan darab, amelyben nem klasszikus szerepet játszik, hanem énekei, táncol...
- Érdekes módon pályám elején csupa ilyenekben játszottam. A Tháliában nagyon jó arányban volt egymás mellett a prózai és a zenés műfaj. A Doktor úrtól kezdve a Volt egyszer egy Városligeten át számtalan énekes darabban játszottam. A nosztalgiát erősíti, hogy bizony annak idején háromszázszor játszottunk egy-egy nagysikerű előadást, ami a mai bérletezési rendszerben már nem fordulhat elő. Nagyon jól érzem magam a Nebántsvirágban, s úgy látom, hogy a közönség is nagyon szereti. A színésznek is kell, hogy egy-egy darabban lazítson, mert iszonyatos energiákat mozgat akár egy Adrienne, akár egy Don Carlos az
emberben.
- Sokszínű, sokarcú színésznő. Hol van leginkább otthon?
- Nem tudnám megválaszolni, hogy milyen szerepekben érzem magam igazán jól, mert mindegyikben, amelyik valamiféle kihívást jelent. Magát a megoldandó feladatot szeretem. S annál jobban érzem magam, minél nagyobb ez a feladat.
- Újabban sok vita folyik a régi, klasszikus darabok mai értelmezésű feldolgozásán. Hogy éli ezt meg az Alföldi-darabban Ön, aki számára még egyetemi oktató éveiben is a Várkonyi-féle színház volt az etalon?
- Maximálisan igaz, hogy ezeket a több száz év távlatába visszanyúló darabokat nagyon nehéz lenne hagyományos módon eljátszani. Lehet, hogy épp azok az emberek unnák meg leghamarabb, akik legjobban ragaszkodnak a történelmi díszletek közt, korhű ruhákban és eredeti szövegkönyv szerinti darabjátszáshoz. A Schiller dráma ma már szinte emészthetetlen, színész számára feldolgozhatatlan, órák hosszú soráig tartó archaikus szöveg. Nem a mi felgyorsult gondolkodásunknak és igényeinknek való. A Vas István fordítás kiváló, szinte krimiszerűen pergő dramaturgiáját készítette el Vörös Róbert. Ehhez adódik a rendezés erénye: a mai ésszel szinte kibogozhatatlan egykori mű nyomon követhetővé, érthetővé válik a mai befogadó számára. Nekem személy szerint e tekintetben óriási szakmai előnyt jelentett az, hogy jó időben, jó helyen találkoztam Bodolay Gézával, Zsótér Sándorral, akik addig rejtett színészi erényeket bontottak ki belőlem, s ezt a vonalat folytatja most Alföldi Róbert.
Ezek minden tekintetben nagyon hasznos, jó találkozások.
- Némely kritika felemlíti a darab magánéleti vonalának erősségét.
- Az emberi, érzelmi tobzódás valóban túlsúlyba kerül, ennek ellenére a darab társadalmi-politikai irányultsága is megmarad. Alföldi Róbert már túl van egy Stuart Mária-rendezésen, s itt is épp azt próbálja hangsúlyozni, hogy hihetetlen érzelmi erő van a Schiller darabokban.
- A januári Színház Magazinban Koltai Tamás írja Önről: ”… a tartást, a verses dikciót és az érzelmi változásokat is eszközként tudja használni. Nagyjelenete Carlosszal a produkció legjobb része”. Mi az, amit Eboli szerepén belül a darabba bele lehetett tenni, meg lehetett erősíteni, ami egy kicsit a ma közönségéhez szóló üzenet?
- A nőiesség. A színpadon - ahogy az életben is - nők és férfiak játszanak, ne legyen ez összemosható. Attól lehet sikeres a szerepformálás, ha maximálisan nőként vagyok jelen, s ez az érzelmes és érzékeny nő bármelyikünk lehet. Az általános női szerepek velejárója, hogy nagyon nagy érzelmi erőt mozgatnak, ezt lehet és meg is kell erősíteni a színpadon.
- Alföldi Róbert rendezésében szerepet kapott a férfi és a nő lemeztelenítése. A kritika ezt nem érzi egyértelműen indokoltnak. Kíván-e erre reflektálni?
- Az a jó, ha beszélünk róla. Pályám elején nagyon csinos sportos, kislány voltam, s szinte minden rendező le akart a darabban vetkőztetni, de soha senkinek nem sikerült. Nem azért, mert ennyire prűd voltam, hanem mert nem igazán éreztem szükségesnek. Ezeket a jeleneteket aztán megoldottuk kis csipkével, füllel, habos-babos alsóneművel. Most, ahogy elkezdtük próbálni a szóban forgó jelenetet, Robinak jutott az eszébe, hogy teljesen pőrén kínáljam fel magam Carlosnak, s az volt az érdekes, hogy szinte vele egy időben én is
gondoltam erre. Bár a közönség reagálása ellentmondásos, egy csomó ember mondta már nekem, hogy iszonyú szép és nagyon erős lesz tőle a jelenet.
- Arról nem beszélve, hogy azonnal eszébe jut az embernek. 48 évesen hogy tarthatja magát ilyen jól...
- Nem tudok recepttel szolgálni. Persze valamelyest számít a sportolás, az - amennyire lehet - egészséges életmód, de szerintem ez genetika. Én ezt hoztam, kaptam valahonnan.
- Újabban nem szinkronizál, a televízióban októbertől fuó Született feleségekben mégis elvállalta Bree Van de Kamp szinkronhangját…
- Ez szinte evidens volt, hiszen Marcia Cross a mérhetetlenül hosszú Merlose Place-ben is főszereplő volt, s ott is én voltam a magyar hangja. Miután újból felkért a TV2, azért vállaltam el megint, mert ez egy abszolút sztár-szereposztású sorozat. Sokan mondják, hogy biztosan nagyokat nevetünk a felvételek idején, s mindig elmondom, hogy soha senkivel nem találkozom. Mindig teljesen egyedül vagyok, s a többiek is mindig egyedül vannak a stúdióban. Ez úgy lehet, hogy a jó színész nem ér rá bármikor, és egy ilyen sokszereplős filmnél lehetetlen lenne időben mindenkivel egyeztetni.
- Közel két tucat filmszerep után ebben a mai „csöndben” van-e filmes munkája?
- Nyáron Elek Judittal forgattam A hét nyolcadik napja című filmben. Most készítik az utószinkront, a Filmszemlén már biztosan vetítik majd.
- Kicsit meglepett, hogy a lovaglás, autózás mellett hobbiként az internetet is feltűntették az életrajzában a honlapon.
- Ez most engem is. Nem tudom, ki írta oda, de tény, hogy minden napomat ezzel indítom: az interneten tájékozódom a napi hírekről, időjárásról, azután jön a színházi fórum... Itt van egyébként egy 15-20 főből álló nagyon kedves rajongói táborom, akik mindenre kíváncsiak, minden előadásomon megnéznek, minden hová utánam jönnek. Indítottak topicot is rólam. Ők készítették például a Magyar Színházi Portálon a honlapomat is ajándékul a születésnapomra, ami azért nagy szó, mert ide 390 kritika van föltéve, több száz cikk, az összes fénykép... Óriási munka lehetett. Ezúton is köszönet érte.
- Jövőbeni tervel?
- Nagyon sokat, minél többet játszani. S úgy gondolom, hogy ez a társulat az én jövőm. Ha megkérdik, milyen arányban játszom itt és máshol, azt szoktam felelni, hogy Pesten keresem a pénzt, és amit itt csinálok, az a Szerelem.

Kada Erika –  Kecskemét Magazin, 2006. február



 

  Vissza