Egy megalázott szexista
Ács János: Casanova nuova
Kecskeméti Katona József Színház
Azt hiszem, Ács János munkájában csak egy nagy
tévedés van. De nem tudok rájönni, micsoda. Tekintve, hogy a rendezőé a darab,
inkább a műre gyanakszom, mint az előadásra. De nézzük az erényeit. Az, hogy
előbb egy színésztrupp mutatkozik be, amely majd eljátssza Casanova életének
laza füzérbe kötött jeleneteit, amolyan igazi színházi ötlet. Ez a fajta
„színház a színházban” sokféle izgalmat kínálhat. Magában rejtheti például a
színészek játszotta színészek és az ő szerepeik sajátos viszonyát. Balázsovits
Edit naivája a fiatal anyától a – fiú? lány? – szeretőig viszi a figurát. (A
kérdőjelekre végül megnyugtató választ kapunk, de itt most nem árulnám el, mert
leleplezném a történet egyik legbizsergetőbb dilemmáját.) Hasonlóan érdekes
figurákon vezet végig Réti Erika „anya-” és Sirkó László „apaszínésze”, Balogh
Erika Heroinája és Király Attila Amorosója. Utóbbi azzal a politikai színezetét
kaméleonként váltogató, vagyis jellemében erősen a jelenre hajazó török pasával
tűnik ki, aki valahonnan a nyugat-európai civilizációból került erre a posztra.
Hasonlóan erős vonásokkal ruházza föl a herélt énekes nadrágszerepét Balázsovits
Edit. Lassú átéléssel mezteleníti le egy nemétől megfosztott ifjú ember –
lelkét.
(és dől a dugába)
Ács János nyilván nem véletlenül emelte ki címszereplőjét a darabbéli színházi
truppból. Ez elég logikusnak látszik, ám valahogy mégis zavart okoz. Alföldi
Róbert Casanovája önmagát adja, áttételek nélkül. Nem is akárhogy. Körülötte
forrong, pezseg, kavarog a 18. századi történelem panoptikuma. Kissé elnagyolt
panoptikum, de az. Háttérpanoptikum. Az utazás ugyanis – jól kivehető szándék
szerint – nem történelmi, még kevésbé földrajzi tájak felé vezet, sokkal inkább
Casanova belső tájaira. A diplomata, pap, szerencsejátékos, Jean-Jacques
Chevalier de Seingalt néven hős lovag, továbbá katona, jogász, szabadkőműves,
kalandor, hamiskártyás, börtönszökevény, párbajhős, író, költő, kritikus,
(olykor körberöhögött) matematikus, műfordító, színműíró, történész, hivatásos
sármőr, szexista szoknyavadász Casanovában Ács a hatalmasságok és önnön
szabadságvágyának áldozatát látja. Alföldi pedig ezt a Casanovát játssza: a
saját szexusának kiszolgáltatottat; a megalázottat, a megnyomorítottat, a saját
lelkének börtönébe visszazárt sast. Olyan valóságos figurát formál, amely
magával ragadja a többieket is. Ezekben a pillanatokban világossá válik, hogy az
általuk formált színészeknél mennyivel érdekesebbek az éppen soros figurák,
amelyek elfelejtetik velünk a keretként használt színházasdit. Így dől dugába
egy látszólag jól kitalált forma.
(a márkiné meghágása)
Latolgatom, hogy az „új Casanova” miért „Casanova nuova”. Miért nem „nuovo”?
Miért van nőnemben, ha nem nő? Márpedig nem nő. Ezt jól bizonyítja az öreg
márkiné meghágása, amely az egyik leghatásosabbnak szánt jelenet az előadásban.
Réti Erika a szánalmasra csupaszított vágyat mutatja. Jó. Ahogy Alföldi
teljesítménykényszertől nyuvadó Casanovája is jó. És jó a jelenetben Balogh
Erika mint a vágy ravaszkás felkeltésének a tárgya. A baj talán Fellinivel van.
Nála valahogy mégis erősebb ez a jelenet. Elébe tolul a színpadon látottaknak.
Mit csináljak, láttam a filmet. Mi több, egyéni listámon benne van az első
tízben. Tízben? Ötben. Nem is. Kettőben! De hiába, ezt nem könyvelhetem el Ács
János tévedésének.
(Kállai Katalin, Zsöllye)