Kurázsi mama és gyerekei
A harmincéves háború sokszor harminc éve volt, de hát a történelemnek ez is
csupán sóhajtásnyi idő. Bertolt Brechtet meg amúgy sem a konkrét históriai
helyzet érdekelte, hanem a példázat. Ráadásul kommunista szemüvegen át, ami még
akkor is torzítja a látványt, ha a drámaírói tehetség keresztüllép az
ideológián. De hát Brecht korántsem akart átlépni azon - inkább ő maga próbált
ideológiává lenni. Megelevenített, "megfilmesített" prekoncepció, de akkor is
csak prekoncepció. A XXI. század embere hovatovább nem is érti, miért hozta
izgalomba az európai színházművészetet ez a lombikban kotyvasztgató munkamódszer
- ha azt gondolták, hogy a munkások effélét éreznek és gondolnak sajátjuknak, az
a legnagyobb értelmiségi tévedések közé tartozik. A nagy formátumú blöff is csak
blöff - s idő kell, aI1líg erre rácsodálkozunk.
Zsótér Sándort visszatérően foglalkoztatja Brecht: a Vígszínházban a Kaukázusi
krétakörrel, Kecskeméten a Kurázsi mamával kísérletezik. Nem zárható ki, hogy
csupán személyes indíttatásból: éppen a felkínált színházi lombikvegyészet, nem
pedig e darabok eredeti üzenete érdekli. A Kurázsi mamában például elsikkad nála
a háború embertelenségét pedzegető közhelyes hagyomány, s nem tudunk meg újat a
háborús pszichózist fenntartó hazug kommunikációs gépezetről sem: a rendezőt
kora gyermekeként jobban izgatja, vajon meddig hatolhat el végletes körülmények
között az üzletemberi kockázatvállalás. Nagy szerencséje, hogy van olyan
címszereplője Vörös Eszter személyében, aki az elidegenítő játékstílus fátyla
alól kikandikálva is képes élettel telíteni a halva született koncepciót.
Ezenkívül néhány olyan meggyőző jelenete van az előadásnak (főképp Balogh Erika
és Makranczi Zalán jóvoltából), amely esetleg igazolhatná a darabválasztás
létjogosultságát. Amúgy a kecskeméti "háborús tudósítás" a vígszínházi
kísérletnél is feledhetőbb. Talán még nem döbbent rá a színházi szakma, hogy
másokkal együtt Brecht is visszavonhatatlanul múlt századi szerző lett...
(Csontos János, Magyar Nemzet)