Hajsza egy örökségért
Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!" - hangzik Gogol
Revizorának nevezetes két mondata. Tasnádi István több mint tízéves
Malacbefőttje jó is lehetne, ha valami hasonlót szűrhetnénk le belőle. Csakhogy
ezúttal szó sincs ilyesmiről - a kecskeméti társulat tagjai Tasnádi Csaba
rendezésében nem lendülnek át a bohóctréfák filozofikus világába, hanem
megmaradnak a direkt közönségszórakoztató fogásoknál.
A baj talán ott kezdődik, hogy a darab alapjául szolgáló ötlet - két család
harca a nagyi lakásáért - elég egy kabarétréfához, de kevés egy
kétfelvonásoshoz. A fennmaradó időt rohangálás és a "mindenki mindenkivel"
problémakör alapos körüljárása tölti ki. Az egésznek legfeljebb annyi a tétje,
hogy a nők is egymásnak esnek-e, vagy azt azért mégsem.
Magyar Attila Bauer Tamást rutinból működteti. Alakításában a leghitelesebb
talán az a rózsaszín szegélyes atlétatrikó, amelyet a randa öltönye alatt hord.
Sirkó László Mámor Pálja vagy Danyi Judit Bauernéja is elsősorban klisékből
építkezik. Valódi mélysége van viszont Balogh Erika Mámornéjának. A színésznő
nem tud kibújni a bőréből: csak elő-előcsillant valamit Jolán háziasszonylétének
esendőségéből.
Az előadáshoz dalok is tartoznak, Tasnádi István szövegével. Monori András
gyakorlott színházi zeneszerző, a darabban elhangzó számok azonban nem méltóak a
tehetségéhez. No, de mondjuk, hogy ez volt a szándék: szintetizátoralapra valami
olyat keverni, ami legtöbbször a tangóra emlékeztet.
A közönség egyébként jól szórakozik. Talán még el is gondolkozna azon, amit lát.
Ehhez viszont kevés a legutolsó jelenet, amelyben az addig zárt ajtó mögül
előtűnik a nagyi szobája. A hátsó falon egy karikázó kislány képe látszik, talán
a nagymama gyerekkorában...
(Kónya Orsolya, Zsöllye)