Egy csésze csipketea - Balogh Erika színművésznővel


Jó pár év telt el, amióta utoljára beszélgettünk, de Erika semmit sem változott. Csodálatos kék szemei, mosolygós arca, sportos, de igazán nőies alkata lenyűgöző - mint mindig.
Éppen a találkozónk napján érkezett meg egy ausztriai síparadicsomból férjével, Pintér Tamással, akit a művészszakma leginkább „Oroszlán” becenéven ismer.
Azon kevesek közé tartozik, akik egészségesen élik mindennapjaikat. Lovagolni jár, vív, úszik, szaunázik, egyszóval vigyáz az alakjára. Pályaválasztása már kicsi gyermekkorában eldöntött tény volt. Számtalan versmondó versenyen vett részt, sikerrel.
A Színház és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették és már a kezdet kezdetén a gyakorlatban tanulhatta a szakmát abban a színházban, amelynek akkori direktora Kazimir Károly volt.
A kiváló rendező és színészpedagógus a művésznő osztályfőnöke is volt. Kapcsolata kedvenc színházával, a Tháliával nem szakadt meg egy pillanatra sem, 15 évig volt törzstagja és vezető színésznője.
Drámai szerepekben, vígjátékokban egyaránt láthatta a közönség, mint pl. Lóvátett lovagok, Gömböc úr, Kék madár, Háború és béke, Mi lesz veled emberke, Till Eulenspiegel, Énekek éneke, Doktor úr, vagy éppen a Szép asszonyok egy gazdag házban címűekben.
Miközben megérkezett a gőzölgő csipketea, több gondolat keringett bennem. Hová tűnt, miért nem láthatjuk estéről-estére szeretett színházában játszani?
- Számomra a dolog még ma is érthetetlen. Kazimir jó színházat csinált, jó volt a hangulat és kifejezetten jó szakember volt. Mindig megtelt a nézőtér közönséggel - ezért támadhatatlan volt. Aztán hirtelen minden felborult. Akkor lett a színház neve Arizona, amelynek Mikó István lett az igazgatója. Ő felkarolta a fiatalokat, értett hozzá. Valahogyan mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan kellett volna. Azután újra gazdát cserélt a színház. Jött egy új csapat, akikkel szemben nem volt semmi ellenérzésem. Művész Színház néven ment tovább - Törőcsik Mari művészeti vezetésével. Úgy látszik, nem fértem bele az ízlésvilágába, s így a szabadúszást választottam. Persze Törőcsik nem látott engem játszani - ezt mondta is. Bár, ha akart, megnézhetett volna! Egyszóval elég csúnyán zajlott le az egész, de a sors mégis megbüntette őket.
Ma már örülök annak, hogy szabadúszó vagyok, mert én dönthetem el, hogy mikor mit csinálok. Ennek is megvannak az előnyei.
Több időm jut filmezni. Hála Istennek vannak munkáim - Ausztriában, Olaszországban és Németországban. Ezek a feladatok nem csak színésziek. Sokszor van szükség egy jól vívó, vagy lovagolni tudó színésznőre. Szívesen elvállalom, mert ez is egyfajta megmérettetés. Kipróbálhatom magamat ezekben a feladatokban is. Arról nem is beszélve, hogy jól megfizetik.
- Nem érzi hiányát egy állandó társulatnak?
- Csoda tudja! Ha néha elmegyek megnézni egy színházi előadást és azt látom, hogy klassz a csapatmunka, egy kicsit fáj a szívem. Ugyanakkor fantasztikus dolog az is, hogy szabadon gazdálkodhatok az időmmel.
Persze, azért vannak darabszerződéseim. Az újpesti színházban főszerepet játszottam egy Pozsgai Zsolt-darabban. A Várszínházban Gyurkovits Tibor Császármorzsák-jában Csilla szerepében. De Karinthy Marci színházában játszottam Az erőszak határai-ban is, amely Magyarországon a ritkán látható előadások közé tartozik. Nem ment ugyan sokszor, de szakmailag nagy sikere volt. Felbuzdulva ezen, Marci több darabjában is foglalkoztat, a Tanár úr kérem, és az Adáshiba címűekben. Jó vele dolgozni, nagy érzéke van a színészekhez.
Vezettem a Játék határok nélkül c. vetélkedő döntőjét és szerepeltem az Éjszaka c. TV-műsorban is. Vannak író barátaim, akik gondolnak rám, ha munkáról van szó. Pl. egy Jancsó-filmben részt venni óriási megtiszteltetés egy színész számára. Aktív színházi foglalkoztatottság mellett nem volna ennyi mindenre lehetőség.
- Vidéki színházakhoz hívták?
- Többen megkerestek, például Szegedről és Szolnokról. Sajnos ma a színházak nem tehetik meg, hogy csak darabra szerződtessenek színészeket, pedig szívesen elvállalnám. Társulati tagként felborulna az eddigi életem, és már nem vagyok kezdő, hogy csapot-papot itt hagyjak. Nagyon szeretem az otthonomat, több olyan kötelezettségem van, amelyektől nem szívesen válnék meg: Sportuszoda, Nemzeti lovarda stb. Megszoktam és ezek már az életem részei.
- Gyakran elhangzott az, hogy ön amolyan kabaré típus.
- Nem értek vele egyet, nem vagyok kategorizálható. Drámai szerepekben mindig jobban éreztem magamat. Persze mindennek örülök, sok ilyen feladatot kaptam, talán azért, mert megvannak bennem azok az adottságok, amelyek a kabaré műfajához szükségesek. Tánckészség, énektudás. Ebben a műfajban alkatilag szeretik a csinos színésznőket és én beleillek ebbe a szerepkörbe. Ugyanakkor nagyon nehéz műfaj a nevettetés, belülről kell, hogy jöjjön. Különösebben nem voltak szerepálmaim, de az nem volt mindegy, hogy milyen közegben és kikkel dolgozom. Nekem ez fontos, mert szeretem jól érezni magam.
Jó a kapcsolatom a családommal és harmonikus a házasságom Tamással. Immáron 15 éve tart és ez ritkaság, főleg művészek között. Hazajövök, ebédet készítek, s ez fontos része az életemnek. Örülök annak is, ha kivirágzik a karácsonyi kaktuszom - egyszóval meg kell találni az élet örömeit.
- Ön régóta belvárosi lakos. Hogy tetszik Önnek a kerületünk?
- 1984 óta lakunk ebben a szép házban, de már előtte is a kerületben éltem a szüleimmel, a Kecskeméti utcában.
Én egy belvárost szerető ember vagyok. Látványosak az utcák és szépek az üzletek. Sajnos napi gond a parkolás, jó volna, ha ez megoldódna. Szeretek itt lakni, szerintem a mienk Budapest legszebb bérháza. Tiszta, nagyon jó a közös képviselőnk, és ezt nem azért mondom, mert itt lakom.
Ha kinézek az ablakon, látom az Országházat. Minden közel van, s ez csodálatos! Műemlék jellegű házaival, épületeivel olyan ez a kerület, mint egy kis ékszerdoboz.


Putnoki A. Dávid - Belváros-Lipótváros, 1997. február



 

  Vissza