Civódás a kastélyban


Napjainkban újra divat a rokokó. És azt hiszem, a prózában beszélő úrhatnám polgárok ízlésén túl - "aranymackókám, vegyünk valami régi cuccot a nagyszobába" -, van ennek egy szándékolatlan párhuzama: a szabadság lehetőségét ma is a mindent szabad közönye helyettesíti.

Aki nem élt a forradalom előtt, az nem ismeri az élet édességét. De a francia forradalmat mégis éppen azok robbantották ki, akiknek elegük lett az édes életből. Hiszen egyrészt ismerték, másrészt nem kaptak belőle eleget. A forradalom kirobbantásában nagy szerepe volt uraikat többé nem tisztelő szolgáknak, akik rájöttek, az arisztokrácia mindenhol lecserélhető: ágyban, politikában, vérpadon.

Beaumarchais Figarója felemás helyzetben van. Ura egyrészt kiházasítja, mint kedvenc inasát és várnagyát, másrészt leendő feleségét nem is szeretőjének, inkább a vágy titokzatos, ám könnyen megkapható tárgyának akarja. Tárgynak. Nevetünk ezen a szerelmi histórián, de itt a szerelem egyrészt csupán a szív regénye, a valódi történet benne a gyönyöré, másrészt ez az intrikával gazdagon megspékelt darab a francia konyha szabályai szerint meglehetősen összetett jelenség. Bár a nők körül forog, nem a szerelemről szól. Jóllehet ostromot látunk, udvarlással, pénzzel, akár paranccsal is, nem kell teljesen komolyan venni. Ha csak a szerelem marad, eltűnik a lényeg. Ha csak a hatalom, elsikkad a komédia. Ám a középpontban a megjelenítés módja áll, a vígjáték. Ebben a világban eltéved, aki túl komolyan veszi.

Kár, hogy ezt az összetettséget nem sikerült a kecskeméti bemutatónak tudatosítani. Székely László kastélybelsőt ábrázoló díszletében minden fehér, ami a régi világhoz tartozik. Jánoskuti Márta jelmezei szerint az úr és az úrnő fehérek, Figaro és Suzanne ruhájában dominál a fekete. S bár Mérő Béla rendezői koncepciója nem kizárólag a romlott gróf és a romlatlan szolgák ellentétére épül, ez a színpadkép meghatározza az előadást. Van még egy köztes szín, a zöld: ilyen Chérubin zubbonya vagy a mindent eltakaró lepel. Az előadás végén azonban vagy minden összekeveredik a fekete köpenyekkel, vagy az eddigi különbségek helyett a szereplők hasonlóságára tevődik át a hangsúly.

A nyitójelenetben ugyanúgy vontatott a helyzetet ismertető monológok és párbeszédek sorozata, mint a második rész elején. A legnagyobb baj azonban az, hogy végig nem derül ki, mit is akart a darabbal a rendező. Makranczi Zalán Figarója inkább igazságosztó szépfiú, mint autonóm figura, Danyi Judit Suzanne-ként nem talpraesett, hanem nagyszájú. Kőszegi Ákos Almaviva grófja a viccekből ismert arisztokretén, nem velejéig romlott hódító. A feleség szerepében Balogh Erika egyszerre szenved ura hűtlenségétől és fogadja örömmel Chérubin udvarlását.

Beaumarchais-nál éppen ez a kettősség a lényeg. Figaro erkölcsileg felette áll urának, de csakúgy, mint a gróf, a legkisebb jelre gyanakodni kezd a feleségére. Nem bolond, csupán ismeri a világot, amelyben él. Hű akar lenni feleségéhez, de az asszony feltételezett hűtlenségét azonnal megtorolná. Bár a végén minden jóra fordul, ennek a világnak össze kell dőlnie. Utána az özönvíz: jöjjön a forradalom. Az arisztokrácia diszkrét bája helyett a meglehetősen indiszkrét jakobinus diktatúra.


(Heti Válasz)
 

 Vissza