A nagy daráló a Merlinben


Bedarál a gépezet, és nem sok marad belőled, mondja a klasszikus Schiller és a manapság oly divatos kortárs, Roland Schimmelpfennig egyaránt. Egyikük a hatalom gépezetéről beszél, másikuk a hétköznapok taposómalmáról. Schiller veretes mondatokban, hosszú jelenetekben, ráérősen közli mondandóját, Schimmelpfennig már-már klipes gyorsasággal sorjázó életképekben, hangsúlyozottan egyszerű mondatokban. A két szerző közt eltelt időben ennyit változott, ha úgy tetszik, ennyit romlott a világ. Az azonban változatlan, hogy az egyéniséget megpróbálják legyűrni, sőt, hogy modern korunkban egyszerűsödjön a helyzet, ma már eleve ki sem alakul az egyéniség. Tömegemberek flangálnak az utcán Berlin, Greifswalder Strasse című darabban. Attól válnak érdekessé, hogy egyiküknek felteszik a kérdést, mit tenne, ha már csak huszonnégy órája maradna. Ettől aztán lesz lótás-futás, szereplők garmadája árad a deszkákra. A színészek több alak bőrébe is bújnak, Földi Andrea jelmeztervező kiélheti átváltoztatóképességét. Bodolay Géza rendező pedig imádja, ha karikaturisztikus fazonok tömkelege tobzódik a színpadon. Egész díszszemlét vonultat föl belőlük. Ötletbörzét mutat be, vetítéssel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Megrendülés, különösebb mögöttes tartalom nincs, de tulajdonképpen kellemes az este a kecskeméti Katona József Színház Merlin Színházban tartott vendégjátékán. Ha már bekerültünk a darálóba, legalább nevetgéljünk rajta.
A Don Carlos tempótlanabb, hosszadalmasabb, kidolgozatlanabb produkció. Alföldi Róbert ritkán rendez álmosítót, ezúttal sikerült. Pedig már állított remekül színpadra Schillert is, a Haramiák a Budapesti Kamaraszínházban szertelen, vad és elementáris volt, igaz, a Stuart Mária már vontatottabbra sikeredett a Pesti Színházban. Ezúttal pedig a kecskemétiek előadásában túl sok a finom kimunkáltságot, a színészi sokszínűséget helyettesítő kiabálás és rohangálás. Gyakran hangerő igyekszik pótolni a drámai erőt, túlmozgás a feszültséget. Vannak sejtelmes fények, van meztelenség és van színészi vehemencia. Az energiákat nem spórolják ki az előadásból, csak az árnyalatok, az aprólékos cizelláltság hibádzik. Lehet, hogy ezt is elsodorta a nagy, mindent maga alá söprő hatalmi gépezet. Kőszegi Ákos olyan II. Fülöpöt játszik, aki beleroskad az uralkodás terhébe. Makranczi Zalán kamaszos hevületű, szeretetsóvár Don Carlos. Kedvek Richárd visszafojtott indulatú Posa márki. Balogh Erika Eboli hercegnőjében viszont nagyon is ég a tűz, hangulatváltásai nehezen kiismerhetővé teszik. Ez a dupla-, sőt sokfenekűség nem jelenik meg kellő rejtélyességgel a kecskemétiek előadásában. Amit így is hosszasan ünnepel a közönség.



Bóta Gábor Magyar Hírlap, 2006. április 14.



 Vissza