A szabadság bajnokai

Schiller: Don Carlos
Kecskeméti Katona József Színház


A renitens Schiller és az öntörvényű Alföldi. Kétszer találkoztak az elmúlt hónapok során. Két egymástól nagyon különböző előadás lett az eredménye. Ha úgy tetszik, egy markáns színész(nő)i és egy karakteres rendezői. A Pesti Színház Stuart Máriájában inkább csak kóstolgatta egymást a drámaíró és a rendező. Meghúzódtak a háttérben, és hagyták, hogy a nők párbajozzanak. Erzsébet és Mária hol vaslogikával, hol a női praktikák minden érzelmi megnyilvánulását felvonultatva feszült egymásnak. Eszenyi Enikő és Börcsök Enikő királynői csatát vívott, hogy a végén mindkét asszony önmagát veszítse el. Az előadás minden hibája ellenére egy gondolatot sarkítottan kiemelt: nincsenek mindenki felett álló igazságok, vagyis a saját szemszögéből mind az angol, mind a skót udvarnak valahol igaza van. Vagy megfordítva: mindkét fél gondolkodása hibádzik valahol.

Ez a többigazság-gondolat fogalmazódik tovább a kecskeméti Don Carlosban. Schiller drámájában egyértelmű a tétel: a Fülöp király képviselte, világuralomra törő abszolút monarchia (a maradás) kerül kibékíthetetlen ellentmondásba Posa márki, Erzsébet királyné és Carlos infáns polgári világban erősödött szabadságeszményével (a haladással). S a politikai nézetkülönbséghez még egy magánéleti háromszög is társul, mely Fülöp király, Erzsébet királyné és a mostohaanyjába szerelmes Don Carlos között rajzolódik ki.

Alföldi rendezése azzal, hogy Schiller romantikus infánsábrázolásával szemben visszanyúl a történelmi gyökerekhez, némiképp átstrukturálja ezt az egyértelműhelyzetet. Carlos ugyanis nem a megszokott lángoló hősszerelmes, mint Schillernél, hanem óriási érzelmi kilengésekben mozgó beteges elme, ahogy azt a történelemkönyvek állítják. Ami Schillernél
vad romantika, az Alföldinél neurológia. Ezt a trónörököst még a legjobb szándékkal is nehéz helyzetbe hozni.

De a fogyatékosok táborába tartozik Posa márki is. A rendezés vakká teszi őt, s ezzel a külső jeggyel jellemzi azt a hitet, amely ebben a fertőzött, érdekek motiválta világban élteti, és változtatásra ösztönzi.

Erzsébeten pedig kisebbségi bélyeg van, mert franciás lazaságával a spanyol udvarban mindvégig idegen marad.

A torzult szabadságharcosokhoz egy deformált Spanyolhon társul. Korrupt, egy-egy jó állásért bármilyen gazságra képes Albák és Lermák hada, akiknek legfőbb célja, hogy minduntalan újra gerjesszék az apa-fiú közötti viszályt, és közben a zavarosban halásszák ki a legjobb pozíciókat. Különös felhangot kap Brüsszel mint az érvényesülés non plus ultrájának emlegetése, így másfél évvel az EU-csatlakozás után.

Ezen a kaotikus helyzeten próbál úrrá lenni Fülöp király, aki nem aggastyán, hanem egy élete teljében lévő uralkodó. Hiszi, hogy feladatát beteljesíti, ezért nem is igen érti, miért lázadnak ellene. Ragaszkodik a székéhez, amit egy gyönyörűen megkomponált jelenet nagyon beszédesen kifejez. Posával való vitája során elindul a trónszék a forgószínpadon, a király kétségbeesetten kap utána, s úgy szorítja magához, mint a legféltettebb kincsét.

Az átértékelt szerepektől az apa-fiú kapcsolat is más töltetet kap. Fülöp alkalmatlannak tartja Carlost a vezetésre, a fiú pedig nem érti, hogy miért nem jut ambícióihoz mért feladatokhoz. A rendezés fontos szerepet szán a cselekmény ezen szálának, s közeledésből-eltaszításból, haragból-megbocsátásból építi fel hullámzó kapcsolatukat. Fülöpnek minden sok, amit az infáns csinál, Carlosnak pedig túl kevés, amit az uralkodó odavet neki. Állandó konfliktusukat tetézi, hogy mindketten ugyanazt a nőt szeretik.

Az érzelmi kitörések nem nélkülözik a hangos szóváltásokat, s egy-egy vallomásnak a rendezés mikroportos kihangosítással is hangsúlyt ad. Két mondat mégis erősebben hallik ki az indulatos odamondogatások közül. Carlos "Nekem szeretet kell" és Fülöp "Végre egy őszinte ember" felkiáltása tekinthető a két szereplő, de akár a rendezés ars poeticájának is.

E gondolatokhoz Alföldi Róbert megtalálja a megfelelő technikát. Az alulról, elemlámpával világított arcok, az indulatokhoz társuló vörös fények az emberi reakciók hű tolmácsolói lesznek. És pazarul működnek a szinkronmozdulatok is. Carlos és Fülöp zsebre tett keze egyszerre szól a két férfi egymáshoz tartozásáról és különbözőségükről. Ugyanígy más-más érzelmekről árulkodik Eboli hercegnő és Carlos infáns rázkódó teste is. Az egyiküké zavarról, idegességről, a másiké csalódottságról, megalázottságról, és együtt adják ki a konfliktusok egészét. Az emberre fókuszálásban remek segítőtárs Kentaur több elemből álló, rácsos díszlete. Pillanatok alatt kész a jelenetváltásra, tágra nyl1ik és bezáródik, vallomásra készteti, megnyomorít ja a közé tévedőt. Gyarmathy Ágnes ruhái korunk felé közelednek, csak szegény infánsnőnek kell abroncsos szoknyában botladoznia.

A rendezői átgondoltság a színészektől is alázatot és különös odafigyelést kíván. Pontosan teszik a dolgukat. A Carlost játszó Makranczi Zalán csupasz testtel, magas hőfokról indít. És Carlos zaklatott énjének az előadás során tovább kell égnie. Hirtelen, meglepő mozdulatai és elfordulásai együtt adják ki a hatalom gyakorlására éretlen infáns alakját. A színész dolgát nehezíti, hogy Carlos alkalmatlanságát úgy kell eljátszania, hogy közben ő maga épp az ellenkezőjét hiszi. Ennek kiemelt pillanata, amikor Erzsébetet átölelve nem válik teste rabjává, és ettől azt gondolja, hogy megérett, hogy felnőtt, hogy nagy tettekre lesz képes.

Kőszegi Ákost Carlos és Posa után Fülöp király szerepe is utolérte. Az előadás legjobbja ként minden lehetséges emberit előhív a királyalakjából. Indulata, kételye, undora és féltékenysége mind a helyén van. Összetett jellemet formál, a politikus, a férj és az apa egyként hangsúlyos szerepformálásában. Utód nélkül király.

Carlost maga adja át a Főinkvizítornak, a feleségében épp csak megfogant másikat pedig - felmosó vödörrel a kezében - Erzsébet vetélése után ő takarítja föl. Kegyetlenül fontos színészi mozzanat. Balogh Erika Eboli hercegnőjét az érzelmek mozgatják. Akkor is, amikor megvallja Carlosnak a szerelmét, és akkor is, amikor ellene fordul. Pőrén áll a szerelme előtt - a rendezés őt is meg kúszva üzen háborút. A színésznő tiszta eszközökkel játssza el a hercegnő megaláztatását és cselvetéseit. Igazi nő. Kevésbé súlyos Erzsébet alakja. Inkább csak kreppelt haja és extravagáns öltözete jelzi, hogy távol áll tőle a spanyol etikett. Kéner Gabriella túl hideg-rideg ahhoz, hogy a királyné szabadságvágya hihető legyen. Posa márki a szellem embere. A felvilágosodás, a szabadság gondolatát hozza el a polgárosult Flandriából. Kedvek Richárd kimért mozdulatokkal, belső tartással játssza el a testidegen szellemet. Vak létére az egyetlen világosan látó ember, Fülöp és az udvaroncok egyetlen igazi ellenfele, akinek ezért pusztulnia kell. A rendezés - mintha Schiller érveit nem tartaná elég erősnek - megfejeli a Carloshoz fűződő erős kötödését egy finoman egyértelmű homoszexuális vonzalommal. Ő tudja, miért.

S Kedvek Richárd az utolsó képben a Főinkvizítor megformálója is. Mintha tűz és víz, haladás és maradás egyesülne egy alakban. A magasban, a valahová siető Carlos feje felett egyezik meg az egyházi és a világi hatalom. Carlos léptei egyre lassabbá válnak, majd mozdulatlanul esik össze. Az apa elárulta a fiát. És nincs utód. Vajon ki és merre megy tovább?
 


Csizner Ildikó, Criticai Lapok

 

 Vissza