Bulgakov Bodolay módra
Színikritikát írni nem könnyű dolog, hiszen ha a
kritikus előadás-központúan rögzíti mondanivalóját, akkor a színjátékról kell
szólnia, amelynek összetevői: a dráma, a színész, a rendező, a tervezők, a
világosítók és a produkciót létrehozó további munkatársak. Mindezeknek
megfelelni szinte lehetetlen, már csak azért is, mert nincs csalhatatlan
kritikus. Másrészt kritikát írni könnyű, hiszen a bíráló egyetlen alkalom
alapján ítélhet, hasonlóan a nézőkhöz. Ilyen értelemben a bírálat érvényessége
egyszeri, mint ahogy az aznapi előadás is megismételhetetlen. Így van ez az
Álszentek összeesküvése esetében is.
Azt olvasom a műsorfüzetben, hogy Bulgakov darabját fordította: B. (Így: nagy
B-vel és ponttal!) Csak az előadás közben döbbentem rá, hogy ki az a titokzatos
B? Akkor, amikor ilyen rímek hangzottak el a színpadról, hogy"...Márki, ...már
ki", vagy ez: "Uraim, kapják be a gyulaim". Igen, Bodolay Géza fordította le
Mihail Bulgakov darabját, amely színjátéktípusként nem vígjáték, bohózat, de ha
a színjátszó-tevékenység összefoglalójaként közelítjük meg műfaját, akkor:
komédia. A fordító-rendező egy keret játékot is ragasztott az eredeti műhöz.
Vélhetően azért, hogy koncepcióját jobban megértesse.
Az eredeti színmű Moliére-ről szól, arról a szerzőről, aki erkölcsi és művészi
tökéletességre törekvő alkotó volt, de a "színházért" minden megalkuvásra kész
komédiás. Természetesen a mű születésének időpontjában - 1929-ben szó sem volt
valamiféle életrajzi darabról, hanem a művész és a hatalom viszonyának
végigtöprengéséről. Nem véletlen, hogy annak idején hét előadás után a hatalom
lesöpörte a színpadról Bulgakov színművét. Az sem lehet véletlen, hogy a szerző
levelében tiltakozott műve újabb és újabb átdolgozási kísérlete miatt. Moliére
tragédiájának másik oka látszólag magánügy, ugyanis saját lányát veszi
feleségül, amelynek következményeként az anya, a volt feleség, a kitűnő drámai
színésznő megtébolyodik (a kecskeméti előadásban Balog Erika alakítja
kiválóan). A hatalom - természetesen - alkalmat talált a művész elleni
támadásra. Moliére meghalt. Okát így rögzíti La Grange, a színész (itt: Hegedűs
Zoltán): "Hogy írjam meg?...Ennek oka tán a sötét összeesküvés? Nem. Ennek oka a
Sors. Így írom meg!" (Bodolay Géza fordítása). De nézzük meg ugyanezt egy másik
változatban (Karig Sára). "Hogy írjam meg? A szerencsétlenség oka a királyi kegy
elvesztése és a képmutatók cselszövése!... Így jegyzem fel!.."
A kecskeméti bemutatót nézve van egy olyan érzése az embernek, hogy a rendezőt
kevésbé érdekli a történet, mert inkább azt látjuk, ami a történetről Bodolay
Gézának eszébe jut. Így az ötletparádék elfedik a drámát. Felfogásában nem
időtlen, nem általánosítható a mű mondanivalója. Valószínűleg ezért annyira
eklektikus az előadás zenei anyaga is. Halljuk Gounod zenéjét épp úgy, mint a
szovjet himnuszt, orosz népdalt, úttörő- és mozgalmi indulót, de a "szeretem a
bőröd illatát" slágert is. Vagy ebben Bulgakovot akarta követni a rendező?
Lehet, hiszen - mint a műsorfüzetből megtudtam a színmű egyik első változatának
alcíme ez volt: "Színdarab zenéből és fényből". A kecskeméti előadásban a fény
stimmel. Székely László díszlete, a színpad világítása remek.
A színdarab abszolút főszereplője (az eredetinek címszereplője) Moliére. Epres
Attila
alakítása csak közelít a neves drámaíró-színészhez. Rubold Ödön királya
(Sztálin?) a bemutatón még erőtlen volt. Többeket elenged a rendező a
ripacskodás határáig, de vannak néhányan, akiket szívesen látnánk nagyobb
lélegzetű, testre szabottabb szerepben is (Reiter Zoltán, Széplaky Géza, Szívós
Győző).
A kecskeméti Álszentek összeesküvése ismét végletes véleményeket fog indukálni.
Reménykedjünk, hogy minden vélemény a Színház hasznára válik.
(Komáromi Attila, Kecskeméti Lapok)