Balogh Erika: „Igazi barátokra leltem Kecskeméten”


Az ember tragédia Évája, Gertrudis királyné a Bánk bánból, Capuletné a Rómeó és Júliából, Eboli hercegnő a Don Carlosból. Csak néhány szerep, amit a kecskeméti Katona József Színháznál töltött közel egy évtized alatt Balogh Erika alakításában láthattak a nézők. 2005-ben a kecskeméti színházban „Az Évad Színésznőjévé” választották. Ugyanebben az évben, az V. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a „Legjobb Női Epizódszereplő” díját nyerte el Bouillon hercegnő szerepéért (Scribe: Adrienne), és a Színikritikusok Díját is neki ítélték. 2006-ban Jászai Mari-díjjal tűntették ki, a közönség szavazata alapján pedig Súgó Csiga-díjat nyert. A művésznőt színházi és színházon kívüli feladatairól, valamint Kecskeméthez fűződő viszonyáról kérdeztük.

- Két komédiában játszik most Kecskeméten: a Kopasz énekesnőben és Gogol darabjában, a Háztűznézőben. Mindkettő sajátos humorú előadás. Önhöz melyik áll közelebb? Hogyan fogadta őket a közönség?
- Különböző a két előadás, de óriási érdeklődés kíséri őket, s mindkettőt nagyon szeretik a nézők. Hozzám azért áll nagyon közel ez a két darab, mert olyan kollégákkal lehetek együtt a színpadon, mint Magyar Attila - akivel mindkét produkcióban együtt játszom -, Rubold Ödön, Gidró Katalin valamint Sirkó Laci, a Háztűznézőben és Kőszegi Ákos a Kopasz énekesnőben.

- Mi lesz a következő színészi feladata itt, Kecskeméten?
- A Finito című darabban, Tasnádi Csaba rendezésében játszom legközelebb.

- Már 1998 óta tagja a Katona József Színház társulatának. A szabadúszó színészévek után mi vonzotta városunkba?
- Bodolay Géza, a színház igazgatója „vonzott” kizárólag Kecskemétre. Nagyon jól érzem magam az itteni társulatban, ezért maradtam itt ilyen sokáig.

- Ha jól  tudom, a színészmesterséget nem csupán műveli, de tanítja is. Mire oktatja a diákokat?
- Lovaglást tanítottam a Filmművészeti Egyetemen. Sajnos anyagi okok miatt megszűnt ez az óra. A ló, a lovaglás egyébként fontos része az életemnek. 1999-ben a Margitszigeten megrendezett Öttusa vb-n én láttam el a házigazda teendőit, és a megnyitó lovasbemutatóján is részt vettem.

- A hazai filmiparban mostanság ugyanabból a 10-20 színészből válogatnak. Ön korábban olyan filmekben szerepelt, mint a Szamba, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, a Ligeti legendák vagy a Párizsi élet. Most keveset látni a filmvásznon. Nem hiányzik a filmezés?
- Tavaly forgattam Elek Judit filmjében, A hét nyolcadik napja című alkotásban, amely a legjobb forgatókönyv díját kapta a Filmszemlén. A filmezés természetesen hiányzik, mint minden színművésznek, de kárpótol a Színház és az Élet!

- Kellemes hangját annál többször hallhattuk-hallhatjuk szinkronszerepekben: mozi- és tévéfilmekben egyaránt. Ez utóbbiak között olyan népszerű sorozatok szerepelnek, mint a Vészhelyzet, A klinika, a Rex felügyelő vagy a Született feleségek. Van ezek közül kedvenc karaktere?
- Ha komoly kihívást jelent a film, a szerep, a munka valamint a partnerek és a rendező - mint például most a Született feleségek esetén -, akkor minden szinkront nagyon szeretek. A Született feleségekben egyébként Bree, a hűvös és mániákusan házias feleség szólal meg az én hangomon.

- Végül visszatérve Kecskeméthez: bár már rég6ta városunkban játszik, továbbra is Budapesten él. El tudná képzelni a mindennapjait vidéken? Mi az, amit Kecskeméten, a város életében szeret?
- Kiskunfélegyházán születtem, „vidéki” vagyok a mai napig. Kecskeméten különösen szeretem a Színházamat, a Társulatomat, a Munkatársaimat ­ a műszakiaktól kezdve a titkárság dolgozóin, a portásokon, a jegyszedőkön, a takarítókon, a gazdaságiakon át az Igazgatóig. Ritka ajándék az életemben a barátság, de elmondhatom, hogy Kecskeméten két igaz barátra is leltem: dr. Bálint Ágnesre, valamint a népszerű olasz étterem tulajdonosára, Caruso Nunziora. Nagyon kedvelem a belvárosi sétálóutcában található galériát és annak munkatársait is. Szeretem az itteni piac hangulatát, és összességében - csupa nagybetűvel - KECSKEMETET!



Kecskeméti Riport, 2007. március




 

  Vissza