Rómeó és Júlia véres tragédiája a magyar
forradalomban
Az 56 csepp vér című rockmusical számos szempontból a nagy tér
áldozatává válik, de a közönség így is imádja
Kurázsi és merészség van abban, hogy az 56 csepp vér című rockmusical közben
semmi nem szól felvételről, a helyszínen játszik a Babos Gyula vezette Zádori
László által vezényelt zenekar. Akkora térben, mint a Papp László Sportaréna, ez
musical esetében nem mindennapos. Gondoljunk csak arra, hogy például nyáron, a
Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Mária evangéliuma előadásakor a kutya nem
ült a zenekari árokban, a kórusrészek magnóról szóltak, ez így spórolós, meg
kockázatmentes. Csak éppen ellent mond a színház lényegének, ami éppen az, hogy
mindennek ott, az adott pillanatban kell megtörténnie. Ezúttal tényleg ott
történik, amiből adódnak hangosítási problémák, még a prózánál is, ez
megbocsátható.
Rómeó és Júlia-történetet látunk 1956-ból. Ávós lány, Juli és kitelepített
család fia, Robi szeret egymásba. Körülöttük meg forradalom és a vérzivatar,
amelynek ők is áldozatul esnek. Előtte még gyakran a hatalmas tér áldozatává is
válnak, amit be tudnak énekelni, méghozzá energikus szépséggel, de bejátszani
kevésbé képesek. Ehhez igen jelentős színészi szaktudásra lenne szükség. A
személyiség súlyára. A kivetítőn az is látszik, hogy Veres Mónikának és Palcsó
Tamásnak alig van mimikája, átélik a dalokat, de nehezebben élik át a szerepet.
Nem hiteltelen, amit csinálnak, csak nem eléggé erőteljes, nem hatol a
zsigerekig.
Persze nehéz megbirkózni ezzel az óriási térrel, Horváth Péter írónak,
rendezőnek sem igazán sikerült. Van egy pódiumrendszer, azon játszanak a
színészek, körülöttük inkább csak motorok, páncélosok, meg operatőrök hada
közlekedik. Akik rendszeresen beflangálnak a színészek közé, mondjuk az egyik
figura éppen rejtőzködik, de két operatőr is látványosan ott tüsténkedik
körülötte, így aztán nehéz nem észrevenni. Ez így kissé röhejes, de tudom, film
is készül a produkcióból. Amihez díszletelemként nyilván hosszasan kell Júlia
erkélye, mi viszont a második rész többségében is nehezen látunk tőle, majd
egyszer csak kiviszik. Hogy miért éppen az adott pillanatban, nem sikerült
rájönnöm.
A nagy tér áldozatává esik a humor is. A szövegben előfordulnak ironikus részek,
az viszont egyszer sem, hogy a közönség egésze felnevetne, a pátosz és az
emelkedettség inkább hat. Mihály Tamás zenéje többféle stílust ötvöz
harmonikusan, a dalok jelentős része drámai, vannak mélységeik, sőt néhány nóta
slágergyanús is. Miller Zoltán Mercutióként súlyt tud adni prózának és dalnak
egyaránt, jelenség, figura, fazon. Keresztes Ildikó megmutatja, milyen az,
amikor valaki igazi drámát képes sűríteni egy dalban. Kaszás Attila, az
eseményeket újra átélő, elmesélő, a fiataloknak segíteni próbáló pap szerepében
a produkció motorja: egyesíti magában az énekesi és a színészi erényeket.
Színészi súlya van Balogh Erikának, Seress Zoltánnak, Miller Lajosnak,
Ömböli Pálnak is. Hofmann Mónika hatásosan énekel el egy édeskés orosz slágert.
Bóbis László és Kozma Attila koreográfusként megmozgatják azokat, akik tudnak
táncolni, és azokat is, akik kevéssé. Feltétlen élményt jelentenek a Pintér
Tamás által irányított akciójelenetek. Dörögnek a puskák, nyargalásnak a
motorok, égő kaszkadőröket látunk, villámló torkolattüzeket, és egy valódi tank
is színre lép. A temérdek szereplőt jól kézben tartja, pontosan levezényli a
produkciót Horváth Péter. Persze vannak, akik fanyalognak, az ilyen nagy léptékű
attrakció soha nem kifinomult színházi élmény, de a közönség zöme ovációval
fogadja az új rockmusicalt.
Bóta Gábor – Magyar Hírlap, 2006. október 24.